– Bánfi a férje neve, tehát ő magyar, de honnan a Sales családnév?

– Dédnagyapám kapta a japánokkal vívott háború után. Igazából elírás is történt, a családunknak ugyanis semmi köze a kereskedelemhez, amit a Sales név az angol jelentése alapján sugallna. (A sale eladást, árusítást jelent. – A szerk.) Én magam Isulanból származom, ahol az emberek gazdálkodásból élnek. Sokakat lehúz a szegénység, de bennünket, filippínókat talán inkább inspirál, hogy kitörjünk nyomorúságos körülményeinkből. Öt-hat éves koromban én is jártam ki a rizsföldekre dolgozni, de aztán tanultam, és mérnökinformatikusi diplomát szereztem.

– Említette, hogy a fiatal értelmiségiek ugyanakkor nehezen tudnak elhelyezkedni.

– Ez sajnos így igaz. Sok társam kényszerült arra, hogy elhagyja a családját, sutba vágja a diplomáját, és külföldön vállaljon takarítói vagy egyéb kétkezi munkát. Rászorulnak erre, hiszen csak így támogathatják otthon maradt rokonaikat. A Fülöpszigetek GDP-jének (bruttó nemzeti termék – a szerk.) 13,5 százalékát az országon kívül dolgozók termelik meg.

– Ez azt is jelenti, hogy a családi kötelékeket különösen is fontosnak tartják a Fülöp-szigeteki emberek?

– Számontartjuk és támogatjuk egymást. A világimanapi előkészítők során is hangsúlyoztuk, hogy nálunk igen fontos szerepe van a családi összetartozásnak, egymás segítésének. Tradíció például a dagyaw, a mezőgazdálkodásnak az a módja, amikor a gazdák közösen művelik meg a földjeiket, hogy aztán a termésből is egyformán részesítsék egymást. Személyes példámat is említhetem. Amikor néhány évvel ezelőtt hazalátogattunk a falumba, sokan ránk köszöntek, és a férjem igencsak meglepődött, amikor elárultam, hogy ők mind az unokatestvéreim. „Hány van neked?” – kérdezte. „Nyolcvannégy – feleltem –, és mindnek ismerem a családját is.” Azért megnyugtattam: tőle természetesen nem várjuk el, hogy mindegyikük nevét megjegyezze.

– Ha három szóban kellene jellemeznie a hazáját, mit mondana?

– Talán a szépség, a jóság és a gazdagság szavakkal illetném a Fülöp-szigeteket. Gyönyörű természeti kincseink vannak. Ez egyfajta gazdagság. De úgy gondolom, hallatlan értéket jelent az emberek kreativitása is. Tehetséges nemzetnek tartom magunkat, ugyanakkor van bennünk egyfajta szerénység is. Talentumainkkal nem Tavaly az év vendéglőse címet ítélték oda Bánfi-Sales Ruth Annának kérkedünk, nem tolakszunk mások elé. S ne tűnjék szerénytelenségnek, ha ehhez hozzáteszem, hogy mindezeken túl barátságosak, az idegenekkel kedvesek, szelídek, vendégszeretők tudunk lenni.

– Lehetséges, hogy ez a szerénység és szelídség az oka annak, hogy a filippínó lányok nagyon kelendőek feleségként? (Erre a felvetésemre csak egy mosoly érkezett válaszként, merthogy Anna is az interneten keresztül ismerte meg magyar férjét, a kérdés kapcsán viszont ejtett néhány szót az árnyoldalakról. — B. P. M.)

– Az egyik legnagyobb problémánk az emberkereskedelem. Sok lány úgy menekül a szegénységből, hogy Nyugaton prostituált lesz. Előfordul, hogy némelyeket a házasság ígéretével kecsegtetnek a férfiak, de Európába vagy a környező ázsiai országokba érkezve a lányoknak rá kell döbbenniük, hogy rászedték, és jobb esetben éhbérért dolgozó cselédként, gyakrabban szexuális rabszolgaként használják ki őket. A Fülöp-szigeteken ugyanakkor igen súlyos gond a korrupció és a hatalommal való visszaélés. Ennek sokszor európai turisták is áldozataivá válnak, ha nem is mindig vétlenül. Mert tény, hogy nálunk virágzik a gyermekprostitúció, ám a nyugatiak azzal már nincsenek tisztában, hogy a pedofíliáért kiszabott büntetések is igen súlyosak. Így aztán a „csapdába csalt” turistáktól komoly pénzösszeget lehet kizsarolni. Külön bandák szakosodnak erre.

– Említette a rokoni kapcsolatok fontosságát, előadásában mégis keserűen szólt a családokra nehezedő újabb terhekről…

– Annak következtében, hogy sokan külföldön kényszerülnek munkát vállalni, mind gyakrabban bomlanak fel házasságok, nőnek fel gyerekek csonka családban. Mindezt korábban a nyugati életmód következményének tartottuk, de immár mi is érintettjei lettünk.

– A Fülöp-szigetek közel százmilliós népességének több mint kilencven százaléka keresztény. Mennyire érzékelhető a vallásosság a filippínók hétköznapjaiban?

– Erős hitű emberek vagyunk. Istenfélők és ebből adódóan optimisták. A szigeteken nem nagyon hallani panaszkodó embert. Ha baj ér is bennünket, reménykedve nézünk a holnap elé. Évente legalább húsz alkalommal vonul végig nagyobb erejű tájfun az országon, amelyeknek az erejétől a bambuszgerendákból épült egyszerű házak összedőlnek. Sokszor földcsuszamlás is kíséri a viharokat. Az emberek mégis úgy fogadják ezeket a csapásokat, hogy „holnap majd ad új házat az Úristen”, ad erőt az újrakezdéshez. Ezt a hitet én is magammal hoztam. A mi házunk négyszer dőlt össze gyerekkoromban, szüleim valahogy mégis mindig töretlen reménységgel kezdték újra. Hálás vagyok Istennek, hogy most már kőházat húzhattunk fel nekik, az jobban ellenáll a szélviharoknak.

– Anna Magyarországon is gyakorolja a hitét?

– A Fülöp-szigetek lakóinak többsége római katolikus, miként én magam is. Mivel azonban magyarországi lakóhelyünkön csupán evangélikus templomot találtam, így családommal együtt oda kezdtem el járni. Két gyermekünk közül a nagyobbik már iskolás. Őt katolikus intézménybe visszük naponta, így a saját felekezetemhez való kötődésemet is megélhetem.

– Most már szinte egy évtizede Európában él, hat esztendeje a Nógrád megyei Béren. Munkatársai, a fogadó dolgozói csupa jót mondtak önről. Vajon ön is meg tudott szeretni bennünket?

– A magyarok barátságosak, befogadóak, az idegenekhez kedvesek. Valójában azt kapom vissza, amit én sugárzok feléjük, és elmondhatom, hogy a hazámtól távol itt otthon érezhetem magam. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 9. számában jelent meg, 2017. március 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.