Huszonöt szociális bérlakást újítanak meg, a Tóth István park és a Szalézi-sétány kialakításával szebb lesz a zöld övezet. Az iskolásoknak új „buszöblöt” alakítanak ki a Brenner körúton, ezen kívül pedig mind a járdákat, mind az utat rendbe teszik a Szigligeti Ede utcában. Egyházi beruházásokat is érint a lehetőség, hiszen az evangélikus egyházközség közösségi tere is megszépül, valamint a Szalézi-templom lépcsőjét akadálymentesítik és rekonstruálják – értesültünk Hende Csabától, Szombathely országgyűlési képviselőjétől.
Illés Károly alpolgármester hozzátette: a munkálatok 2019 tavaszáig tartanak, de a közlekedésben nem lesz nagyobb fennakadás. Ehhez a fejlesztési ütemhez kapcsolódik egy együttműködést segítő program is, amivel a környéken élők társadalomba való beilleszkedést segítenék.
Gregersen-Labossa György, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lelkésze elmondta, hogy szeretné ha a hamarosan megújuló tematikus udvar mindenki számára kedvelt hely lenne.
Lakófunkciót erősítő tevékenység: szociális bérlakások felújítása, komfortosítása, energiahatékonyság javítással egybekötve.
Fejlesztési helyszínek:
Szombathely, Szabadságharcos u. 4. (12 lakás)
Szombathely, Óperint u. 15. (4 lakás)
Szombathely, Óperint u. 17. (4 lakás)
Szombathely, Körmendi út 5. (5 lakás)
Köztér, közpark és útfelújítások:
Alsóhegyi út–Nagyvárad u.–Brenner T. krt. által határolt Tóth István közpark, játszótér bővítése, fejlesztése.
Szalézi tér sétányának felújítása, a Jáki út–Jászi Oszkár utca által határolt köztér zöldfelületének megújítása.
Buszöböl kialakítása – Brenner Tóbiás körút a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium előtt.
Szigligeti Ede utca, Táncsics M. u.–Brenner Tóbiás krt. közötti szakaszának teljes felújítása.
A Nárai u. 1. sz. alatti ingatlan felújítása: Szombathelyi Evangélikus Egyházközség.
A kápolna közösségi célú felújítása:
A kápolna épülete korábban is közösségi térként működött, de jelenleg felújításra szorul. A korszerűtlen nyílászárók cseréje elengedhetetlen. A parketta a megnövekedett közösségi funkciók miatt, illetve a több évtizeddel ezelőtti gyengébb technológiai lehetőségek miatt szintén cserére szorul. Az ingatlan fejlesztése során szükséges az elavult világítástechnikai rendszer korszerűsítése.
Szent Kvirin Szalézi Plébánia:
A Szalézi-templom lépcsőjének felújítása, akadálymentesítése: a templom előlépcső szerkezete az idők folyamán tönkrement. A helyszíni vizsgálatok alapján megállapították, hogy a lépcső előre gyártott műkő fokai szétfagytak, a szerkezeti vastagságok egyes helyeken már kritikusan elvékonyodtak. A beton és betonacél korrózió olyan mértékűvé vált, hogy a lépcsőt rövid időn belül le kell zárni a forgalom elől.