A látogatás ötlete az ez év tavaszán megrendezett, a Reformáció és ökumenikus párbeszéd elnevezésű teológia tanári konferencián merült föl, ahol római és görögkatolikus, valamint protestáns teológusok osztották meg a témával kapcsolatos gondolataikat. A kölcsönösen megfelelő időpont egyeztetését követően a kar dékánja, prof. Kránitz Mihály vezetésével érkezett meg az oktatókból, teológus és hittantanár szakos hallgatókból álló csoport a nemrég átadott múzeum épületébe, ahol dr. Harmati Béla László múzeumigazgató fogadta a vendégeket.

Bár a II. Vatikáni Zsinat óta a felekezetek kölcsönös megismerésének igénye és híveinek közeledése fokozatosan élő gyakorlattá vált, mégsem tekinthető egy ilyen múzeumlátogatás hétköznapinak, így a vendéglátó és a vendégek egyaránt várakozással tekintettek e kivételes alkalom elé. A tárlatvezetés során a gazdag kiállítási anyagból azokat a részleteket hangsúlyozták, ahol az evangélikusság és a katolikusság ötszáz éves együttélésének emlékei váltak megismerhetővé.

A múzeum látogatói a tárlatra történő belépéskor rögtön a főtérnek nevezett kiállító helyiségbe kerülnek. A megnevezés jelképes, hiszen az európai településeken általában a központi helyeken találhatók a templomok. Az evangélikusság is a centrum felé törekedett, így a főtéren helyet kaptak az állam és az egyház közötti kapcsolatokat bemutató események, tárgyak. A kiállítás árnyaltan közelíti a hatalom és az evangélikusság viszonyát, amelyben váltakoztak a szembenállás és a megbékélés korszakai. Helyet kaptak az evangélikus Thököly Imre felkelését követő véres megtorlás emlékei éppúgy, mint a többségi helyzetben lévő vadosfai evangélikusoknak a katolikus kisebbséggel szembeni támadására vonatkozó dokumentumok.

A főtér után a kiállítás templomtér elnevezésű egysége következik. Ez a rész bizonyára a katolikus hívek számára ismerős és akár vonzó is lehet. Az evangélikus templomokból nem hiányoznak a képek és a szobrok, bár ezek nem az imádat tárgyai, hanem tanító jellegük miatt kerülnek ide. Az oltárok a templomhajó központi helyén állnak, de az istentisztelet keretében a prédikáció meghatározó jelentőségét jelzi a kiállított festett szószékoltár, ahol az oltárral egybeépített szószékről hangzik fel a lelkészi igehirdetés. Az oltárokon elhelyezett úrvacsorai edények ismerősek lehetnek más felekezetek tagjai számára is, bár itt általában ónból, az „evangélikusok ezüstjéből” készült kannákat és ostyatartó tálakat láthatunk. Az oltárképek szintén meghatározó jelentőségűek az evangélikus templomban. Általában bibliai jeleneteket ábrázolnak, így szentekkel kapcsolatos történetek alakjait az evangélikus oltárképeken hiába keresünk. Az 1793-ban keletkezett, keresztre feszítést ábrázoló, itt elhelyzett szakonyi oltárkép még az evangéliumok szerint a kereszt alatt állókat sem ábrázolja, ami a reformáció „solus Christus”, vagyis „egyedül Krisztus” jelmondatát illusztrálja. (Az evangélikus hitvallások szerint megváltásunk és üdvösségünk egyedüli forrása Krisztus kereszthalála és feltámadása.)

A múzeum további egységei az iskolát és az evangélikus otthont jelenítik meg. Az iskolaalapítás és -fenntartás a reformáció kezdete óta meghatározó jelentőségű az evangélikus identitásban. Az iskolai emlékeket bemutató tárlókban kiemelkedő helyet kapott a selmeci gimnázium önképzőköri érdemkönyve, mely Petőfi Sándor – akkor még Petrovics néven – első költeményeit tartalmazza, de számos, a későbbiekben hírnevet szerzett evangélikus személyiség első megnyilvánulásainak nyomait is őrzi. Az evangélikus otthont megjelenítő tárlatrész a bensőséges vallásos életet dokumentálja, részben az emberi élet meghatározó állomásaihoz, vagyis a születéshez, konfirmációhoz, házasságkötéshez, temetéshez kötődő szokásokat és tárgyakat.

A múzeum pinceszintjén található az óvóhely, mely két meghatározó 20. századi evangélikus személyiségnek állít emléket. A Deák téri templom pincéje a II. világháború során számos üldözött személy bújtatásának helyszíne volt, s az embermentés meghatározó alakja az akkori Deák téri lelkész, Keken András volt, akit a jeruzsálemi Jad Va Sem Intézet e tevékenységéért a „Világ Igazai” közé választott. Itt helyezték el a világháború utáni években árvaságra jutott, vagy egyéb módon üldöztetést szenvedettek gyermekeit befogadó Gaudiopolis otthonra vonatkozó emlékeket is, melyet Sztehlo Gábor lelkész alapított és vezetett. A sors különös fintora, hogy mindkét lelkészt az ötvenes években súlyos igazságtalanság sújtotta a diktatúra részéről, s érdemeik ellenére a társadalom perifériáján kellett tevékenykedniük. Életük példája azonban, hasonlóan a pozsonyi vésztörvényszék által a 17. században elítélt és gályarabságra hurcolt 40 prédikátorhoz, az egyéni és vallási meggyőződéshez való ragaszkodásra figyelmezteti az utókort.

A múzeum új kiállítása nemcsak műtárgyak és dokumentumok esztétikus bemutatását tartalmazza, hanem bátran él a modern technikai eszközök kínálta lehetőségekkel. A neves evangélikus személyiségekre vonatkozó információkat, valamint számos evangélikus templomot külső és belső virtuális bejárására kialakított érintőképernyős alkalmazás mutat be. A kiállítás anyagának összeállításában megjelenő ökumenikus szálat mutatja, hogy a kiállított műemlék orgonába beépített orgonazenét, az interaktív módon lejátszó alkalmazás hangfelvételeit a pécsi katolikus székesegyház orgonáján készítették el.

A vendéglátók abban bíznak, hogy a rendhagyó tárlatlátogatás sok hasznos információt tartalmaz, s eredményesen járul hozzá a reformáció emlékévében a kölcsönös elfogadás, a vallási megbékélés gyakorlatának kialakításához. Ez a gondolat nemcsak jelenkori ötlet, hanem több mint két évszázados hagyomány folytatását is jelenti. Az evangélikus vallásgyakorlás szabadsága a Habsburg Birodalomban részben a felvilágosodás öröksége, melyben a római katolikus vallású uralkodók fokozatos engedményekkel járultak hozzá az evangélikus önazonosság erősítéséhez. S az evangélikusság a múltban hálásan gondolt a felvilágosult uralkodók felekezetek közötti megbékélést szorgalmazó tevékenységére. Egy II. József korabeli, négy keresztény vallás képviselőit és az uralkodót ábrázoló metszeten található vers így hangzik:

Alle vier geben das Brot, nur drei den Wein daneben

Ach möchte ihnen Gott ein Sinn und Mund auch geben

So wäre in der Christenheit

Nicht so viel Zancken, Hass und Streit.

Mind a négyen adják a kenyeret, de csak hárman borral együtt.

Bárcsak Isten nyitná meg értelmüket és szájukat,

Úgy nem lenne a kereszténységben

Oly sok viszály, gyűlölet és vita.

Bár II. József megítélése a magyar történelemírásban nem feltétlenül pozitív, a vallási toleranciával kapcsolatos meggyőződése feltétlenül előre mutató, s a kései utókor számára követendő példát jelenthet.