Dr. Győrfi Károly könyvbemutatót tartott a győri Öregtemplomban

Dr. Győrfi Károly könyvbemutatót tartott a győri Öregtemplomban

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Győr – Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvét mutatta be dr. Győrfi Károly 2017. március 29-én, a győri Öregtemplomban. Az óbudai evangélikus gyülekezet felügyelője a keresztények üldözéséről szóló adatok mellett beszélt a keresztényellenesség hétköznapokban megmutatkozó különböző formáiról is.

Győrfi Károly hangsúlyozta: a keresztényüldözés jelenlegi gyakorlatát „holokausztnak” lehet nevezni. Hozzátette azt is, hogy különbséget kell tenni üldözés és keresztényellenesség, vagyis a szóban, írásban történő diszkrimináció között. Ez utóbbira több európai példát is hozott.

Az előadó a különböző világvallásokkal kapcsolatban megjegyezte: az iszlám, a hinduizmus és a buddhizmus hitelveiből nem következnek a keresztényüldözést megvalósító cselekedetek. Ezek általában a vallási szélsőségesek megnyilvánulásai.

Végül a szerző bibliai szövegek segítségével a hűséges tanúságtételre és az üldözöttekért való imádkozásra biztatta a hallgatóságot. Elmondta azt a véleményét is, mely szerint a keresztény egyházaknak közös álláspontot és cselekvési programot kellene kialakítaniuk üldözést szenvedő testvéreik megsegítésére.

Az előadást követően a résztvevőknek lehetőségük volt a bemutatott könyv megvásárlására, illetve dedikálására is.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!