Az érsek 2017. április 6-án érkezett Budapestre, ahol a finn nagykövetségen munkaebéddel indult a programja, majd az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában Fabiny Tamás és Szemerei János püspökök beszélgetésre invitálták. Itt egyházunk püspökei többek között különböző aspektusokból (történetileg, egyházrajzilag stb.) bemutatták egyházunkat, szóltak az egyház és az állam kapcsolatáról.

Másnap újabb egyházvezetői konzultációval folytatódott a program, ezúttal a Deák téren, ahol a magyar–finn egyházi kapcsolatokat beszélték meg, plenáris egyeztetés keretében, témafelelősök segítségével.

Az egyházkerületi, gyülekezeti szinten Pap Kinga Marjatta és Kimmo Kääriäinen egyháztanácsos, a teológiai és oktatási (ösztöndíjasok) kérdések tekintetében Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese és Kimmo Kääriäinen egyháztanácsos, a reformáció ötszázadik jubileumi évének aktuális programjait és a Finnországban, valamint Magyarországon lévő aktuális kérdések tekintetében Krámer György országos irodaigazgató és Pekka Huokuna egyháztanácsos voltak a témafelelősök.

Az érsek ezután megtekintette a felújított Evangélikus Országos Múzeumot és a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumot is.

A finn nagykövetség rezidenciáján Finnország százéves függetlenségi évfordulója, valamint a reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán Szabad ország – szabad egyház címmel hallgathattunk előadást.

Először Petri Tuomi-Nikula nagykövet köszöntötte az egybegyűlteket. A nagykövet utalt arra, hogy amikor értékekről beszélünk, az mindig igen ingoványos terület, hiszen nem mindenki érti ugyanazt például a szabadság fogalma alatt, és magának a szabadságnak is különböző szintjei lehetnek. Mindenesetre fontosnak tartotta, hogy a szabad ország és szabad egyház fogalmához ők maguk hozzáadhatják a különleges finn látásmódjukat.

Fabiny Tamás püspök moderátorként egy kitalált, wittenbergi történetet hozott, amely akár le is játszódhatott egy sör mellett, kedélyesen beszélgetve, az 1536-ban ott tanuló nagy finn reformátor, Mikael Angricola és az Újszövetséget magyarra fordító Sylvester János között.

Kari Mäkinen érsek előadását azzal indította, hogy a reformáció az északi országokban hatalmas politikai erővel hatott és csak később jutott a politikai szintről a valódi hitújítói vonalra. 1817-ben a reformáció háromszáz éves évfordulóját már a hitújítás örömünnepeként tartották, ellentétben a mai emlékév/megemlékezés (commemoration – Lutheránus Világszövetség) kifejezéssel. Az évforduló előtt azonban számos fontos dolog történt a finnek életében, hiszen 1809-ben Svédországtól – területileg – az Orosz Birodalomhoz kerültek, valamint Jakob Tengström finn érseki rangot kapott az orosz – egyébként ortodox vallású – cártól. Ezzel a Finn Evangélikus Egyház független lett a Svéd Uppsalai Püspökségtől és létrejött a Finn Evangélikus Egyház. Az állam és az egyház közötti kapocs is lazulni kezdett ezzel a lépéssel, 1860-ban pedig elérték a teljes egyházi autonómiát is, ami a mai helyzet alapját teremtette meg.

„Jelenleg Finnországban az államnak joga van az egyházi adót beszedni, a helyileg kivetett adókkal együtt – magyarázta az érsek. – Az egyháznak pedig lehetősége van küldetésének tartalmát meghatározni, de a parlamentben is jóvá kell hagyatni az egyházi törvényeket. Ezeket azonban általában nem változtatják meg, csak legfeljebb módosításra küldhetik vissza az egyházi zsinat elé.”

Megtudtuk, hogy az egyház tartja fenn a temetőket, de az állam ennek költségét részben megtéríti. Az elmúlt 150 év alatt sok változás történt az államegyházi jelleg leépítése terén, sőt elmondható, hogy a változások hamarabb következtek be, mint Norvégia esetében.

„Az egyháznak ma már teljes szabadsága van, így további lépések szükségtelenné váltak e téren” – hangsúlyozta az érsek.

Az előadásból az is kiderült, hogy a 19. században, amikor még Finnország az Orosz Birodalom részeként létezett, elkezdtek kialakulni a finn nacionalizmus hatására a nemzeti elvek, a nemzetállam gondolata, a finn lutheránus identitás hangsúlyozása is előtérbe került. „Fontos azonban hozzátenni, hogy bármennyire is furcsa, de Jézus nem finn volt” – tette hozzá humorral az érsek.

Mivel az iskolák egyházi tulajdonban voltak, ebben a rendszerben valósult meg az oktatás, így a finnség és a lutheranizmus szorosan összetartozott. A 19. század végén került sor az oktatás általános bevezetésére és ekkor kerülnek át az iskolák is az állami rendszerbe.

Az egyház alapozta meg a finn kultúrát, az irodalmi nyelvet (Agricola).

A finn lutheránus identitás akkoriban még sokszor ellentétbe került az ortodoxiával, a polgárháborúban a fehérek és a vörösök ellentéte az egyházi identitásban is kicsúcsosodott. A politikai változások után is csak kevesen léptek ki az egyházból, mert ez annyira a finnek sajátja volt. A két világháború között az ébredési mozgalmak is sajátos finn jelleget öltöttek. A második világháború alatt a nemzeti szerep fokozatos hangsúlyt kapott, de az egyházi vezetők az ateista Szovjetunió elleni harcban a hittérítés erejét is fontosnak tartották.

Már az 1600-as évektől az egyház a hierarchia szereplője volt, de a második világháború után az evangélikus egyház és a lelkészi kar lefelé csúszott a hierarchia lépcsőjén és nem voltak tovább az államhatalom szereplői.

Ma a finn társadalom 70 százaléka evangélikus, 1 százalék ortodox, 1 százalék muzulmán és 1 százalék a pünkösdi mozgalom tagja. Az egyháznak nem csak földrajzi, kulturális, társadalmi jelenléte van, de a működésével, taglétszámával minden határt át tud lépni.

„Ha ma Finnországban valaki az egyházról beszél, azon mindig az evangélikusságot érti, de a reformáció emlékévében az ökumenikus aktivitás és nyitottság is magától értetődően előkerül – mondta az érsek. – Szellemi és lelki háttért ad a lutheránus szociáletika a társadalomban, hiszen a gyengék és elesettek mellett kiállva, az egész szociális rendszerben emlékeztetni kell a politikai döntéshozókat arra, hogy az emberek egyenjogúak és a jóléti államnak védőhálót kell biztosítania.”

Az egyház közel áll a civil társadalomhoz, de perspektívája nem lehet pusztán nemzeti érdek vagy felekezeti érdek, az egyház perspektívája mindig globális. Ma is sok javaslatot adnak a politikai erőknek például az országot jelenleg foglalkoztató menekültpolitikával kapcsolatban. A Finn Evangélikus Egyház javasolta a finnekre jutó menekültkvóta megnövelését.

„Úgy értelmezzük, hogy ezzel visszatérhetünk a jézusi forráshoz, az apostoli alapokhoz. Egyházként fel kell ismerni, mi az, ami az őskereszténységben radikális vonás volt. Ez pedig az a tétel, hogy mindenki egy Krisztusban. Ez ma az egyház fő üzenete” – zárta gondolatait Kari Mäkinen.

A főelőadás után Prőhle Gergely országos felügyelő tartott korreferátumot. Előadását azzal indította, hogy míg Finnországban a nemzeti nyelv is összetartó erő az egyházban, addig a magyarországi evangélikusság ezt nem mondhatja el magáról, hiszen a magyaron kívül szlovák és német nemzetiségek is részei az egyháznak. Ugyanakkor a református egyháznál megtalálható nálunk is ez a fajta nemzeti és nyelvi identitás.

Az egység az evangélikusoknál sem a tanításban, sem pedig a véleményben nincsen meg markánsan, hiszen ha csak a 19. század nagy evangélikusait nézzük, láthatjuk, hogy bár Petőfi, Kossuth és Görgei mindannyian ehhez az egyházhoz tartoztak, mégis mindannyian különböző politikai véleményt képviseltek.

1945 után a kommunista államrendszer minimális mozgásteret adott az egyházaknak, sőt 1950 után minden intézményi működéstől megfosztották az evangélikusokat.

Az országos felügyelő hangsúlyozta, hogy „az egyház ellentétben az állammal elkezdte a múlt tényfeltárását. Ebből látható, hogy a kollaboráció sokféle szintű lehetett. Voltak meggyőződéses kollaborálók, akik hittestvéreik ellen szóltak, míg voltak taktikázók is, akik az egyház intézményes túléléséért küzdve alkudtak meg a rendszerrel.”

A magyar körülmények között kialakított diakóniai teológia igazodott a szociálisan ideologizált rendszerhez, annak teológiai lefordítása volt, de egyháztörténelmi szerepéből látjuk, hogy az egyházi önállóság ennek ellenére nem lett könnyebb. Ugyan a demokratikus egyházszervezet gyülekezeti és országos szinten is meg tudott maradni, mégis, sem a többségi katolikus, sem pedig a második legnagyobb református egyház viszonylatában az evangélikusság a társadalomban nem képvisel számottevő erőt.

„Az egyházi tényfeltárással ellentétben, állami szinten a rendszerváltás után nem került sor igazi tények feltérképezésére. Bár az átalakulás békésen zajlott és büszkék voltunk arra, hogy elsők voltunk a keleti blokk országai közül, akik ezt végrehajtották, mégis az elmúlt évek alatt igazi változás e téren nem történt. A külföldi egyházaknak tudatában kell lenniük ezzel a ténnyel, ha többet akarnak megtudni a kommunizmusban működő magyar hitsorsosaikról” – hangsúlyozta Prőhle Gergely, aki kitért az 1984-ben Budapesten lezajlott Lutheránus Világszövetség (LVSZ) nagygyűlésre is, amely Káldy Zoltán számára nemzetközi elismertséget hozott, de hamis legitimációjára Dóka Zoltán akkori figyelemfelhívása, testvéri szava bizony retorziót hozott.

Ellentétben a kelet-német lutheránus egyházakkal a magyar evangélikusok, de maguk a magyar egyházak sem játszottak aktív szerepet a rendszerváltásban. A reformkommunisták, 1956 szelleme, az erdélyi falurombolások, Bős-Nagymaros, Nagy Imre újratemetése mind-mind hozzájárultak a változás előidézéséhez – tette hozzá az előadó.

Az egyházakkal szemben azonban egyfajta nosztalgikus elvárás volt, hogy a 40 év alatt bekövetkezett súlyos változások után az egyházvezetés, az egyház népe vissza tud-e állni a kommunizmust megelőző évek szintjére. Az egyházakat megfosztották az önálló gazdálkodás elvi lehetőségeitől is, megfosztattak az önfelelősségtől is, amely azonban a lutheranizmus egyik alapeleme. Ezért Prőhle Gergely fontosnak tartaná, hogy az egyháztagok valós felelőssége újra helyreálljon. „Ha ugyanis nincsen anyagi szabadsága az egyháznak, akkor gondolati szabadsága sincsen. A gondolati és lelkiismereti szabadság záloga az anyagi szabadság. Biblikus alapon a tized bevezetése is megfontolandó lehetne e téren” – tette hozzá Prőhle, aki ezután kitért az egyház jelenlegi állapotára, az európai menekültkérdés kontextusában.

Felvetette a kérdést, hogy vajon a több menekült befogadása milyen társadalmi stabilitást fog eredményezni Finnországban.

„Magyarországon a politikai kommunikáció dominanciája miatt más típusú érveléssel nehezen lehet jelen lenni ebben a kommunikációs térben – mondta. A püspöki nyilatkozatok és a lelkészek hozzáállása mind egyfajta politikai szerepet feltételeznek, pedig csak a véleményszabadság jegyében születnek. De az egyházak politikai szereppel való képzeletbeli felruházása még nem ok arra, hogy az egyházak hallgassanak a társadalmi kérdésekben, Sőt, feladat, hogy belátóbb, szolidárisabb, odafordulóbb álláspontra kényszerítsük a közvéleményt. Jézus missziói parancsa azonban így szólt: Tegyetek tanítvánnyá minden népet! Ez pedig nem azt jelenti, hogy fogadj be minden népet! Vajon Finnországban a társadalmi integrációt követik-e majd missziói kezdeményezések, azaz a betelepített muszlimokkal szemben lesz-e majd keresztény misszió? – kérdezte az előadó, aki hozzátette, hogy ő az igazi megoldást a háborús övezetekben élők megsegítésében látná, ez lenne a karakán, határozott, elvszerű, keresztény álláspont a kérdésben.

Béres Tamás teológiai tanár a szabadság teológiai fogalmát járta körül előadásában. Egy lelki egészséget és mentális háttértartalékokat felmérő tanulmány alapján a társadalom megváltoztatáshoz szükséges szabadságot elemezte. Ezután kitért arra, hogy honnan ered az a szabadság, amelyből válsághelyzet után talpra állhat egy nemzet. A társadalmi rend, a szakralitás, a transzcendens ismerete és használata és a múlttal való számolás igen fontosak e kérdésben. A reformáció tanítása a szabadság fogalmához igen sokat tett hozzá, hiszen leszámolt a függőségi viszonyokkal és az egyén megállhatott Isten színe előtt, elfogadhatta és értékelhette helyzetét és eljuthatott a szív töredelmes vallomásáig. A jézusi gondolat, az Atya iránti bizalom, a megújítás hordozta a gyógyítást, a saját démonokkal való leszámolást. A Szentlélek kitöltése a nyelvi, kulturális határokat is átlépte, az őskeresztény példa pedig Pál apostolnál az Isten kegyelme felé terelte az egyént. Életformává vált a szeretet gyakorlása, amely a törvény eredeti szándéka is volt. Luthernek a keresztény ember szabadságáról írt (1536) értekezése teológiai konstrukciót adott a lutheri szabadságfogalomnak.
Az előadó ezután kitért a reneszánsz szabadságfogalmára, majd az államelméletek, a szerződéselméletek ismertetése után a lelkiismeret szabadságát és a másik embert szem előtt tartó szabadságot elemezte. A különböző korok filozófiai gondolatait ismertetve egészen a modern kor szabadságfogalmáig vezette el hallgatóságát.

Az előadások után a hallgatóság kérdéseire válaszoltak az előadók, majd fogadásra került sor a rezidencián.

Az érsek a szombati nap folyamán ellátogatott a szentendrei evangélikus gyülekezetbe, majd este a kelenföldi gyülekezet böjti istentiszteletén szolgált a liturgiában. Az alkalmon Pekka Huokuna hirdette az igét.

Virágvasárnap Kari Mäkinen prédikált a budavári evangélikus templomban, ezzel zárult magyarországi tartózkodása.

Képek az érsek magyarországi útjáról: