Gáncs Péter igehirdetésében kiemelte: ahhoz, hogy valóban történjen bennünk valami, hogy valóban megváltozzon az életünk, kevés a feltámadás jó híre, ahhoz személyes találkozásra van szükségünk a föltámadottal.

A változás nem megy „magunktól”. „Mi nem értjük, nem tudunk mit kezdeni a feltámadás tényével, a feltámadt Krisztus azonban tud mit kezdeni a mi életünkkel, ha valóban találkozunk vele” - fogalmazott az evangélikus elnök-püspök.

Gáncs Péter felidézte: míg nagypénteken, a kereszt tövében sok minden történik emberekkel, egy lator előtt megnyílik a mennybe vezető út, egy római százados pedig hitet tesz Jézus mellett, addig húsvét hajnalán látszólag semmi sem történik. 

Igaz, a kő elmozdul a sír elől, de az ezt felfedező asszonyok reszketnek és elfutnak, a tanítványok sem hisznek nekik, asszonyi fecsegésnek tartják beszámolójukat, az őrök pánikba esnek és rohannak Jézus gyilkosaihoz, akik „lejárató kommunikációs kampányt” kezdenek, amely szerint nem történt más, csak sírrablás.

Úgy tűnik tehát, hogy semmi igazán fontos nem történik. „Látszólag csak a kő mozdul, az emberi szívek maradnak kőkemények”, továbbra is dolgozik bennük az Istennel szembeni totális bizalmatlanság kovásza, amely belülről erjeszt, és „szembefordít minket Istennel és a másik emberrel” - mondta.

Ez a bizalmatlanság uralja ma is sok ember gondolatait, mondta, idézve egy svéd evangélikus imakönyv húsvéti könyörgését: „Uram, életemben oly kevés látszik húsvéti győzelmedből, pedig én is erős akarok lenni, nem gyönge, égő, nem langymeleg, de épphogy tudok hinni föltámadásodban, de csak úgy, mint valami távoli halvány, félig igaz eseményben. Hogyan hihessek hát még abban is, hogy Te bennem élsz?”. Segélykiáltás ez az ima, melyben megfogalmazódik a vágy, hogy olyan jó lenne végre másként, tisztán ünnepelni és élni. Ehhez azonban „hagynunk kell, hogy a mennyei kenyér és benne az, aki az örök életre táplál, megtisztítson minket” az Istennel szembeni bizalmatlanság belülről bomlasztó kovászától - tette hozzá Gáncs Péter.