Örökös vagy? – Pünkösd a kegyelem ideje a MEÖT-ben is...

Örökös vagy? – Pünkösd a kegyelem ideje a MEÖT-ben is...

Share this content.

Budapest – Hagyomány szerint idén is megrendezte a pünkösdi zenés vigíliát a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Ifjúsági Bizottsága a Teológiai Keresztyén Egység Bizottsággal együtt 2013. május 17-én. Szokás szerint a pünkösdöt megelőző pénteken volt a zenés vigília. A vigília virrasztást jelent, ami nem szó szerint történt alkalmunkon, hiszen csupán két órát voltunk együtt. Mégis a lelkünk átvitt értelemben virrasztott. A virrasztás olykor kell, hogy képesek legyünk megerősödve az akadályokat leküzdeni Isten Szentlelke ajándékaival. Forrás: MEÖT

A program szervezésben a KÖSZI is segített önkénteseivel. A MEÖT-főtitkár, dr. Fischl Vilmos köszöntőjében üdvözölte a körülbelül százfős pünkösdi gyülekezetet. Felhívta a figyelmet a Szentlélek erejére, amely az egységre vezetés szempontjából fontos.

Az ócsai baptista dicsőítő csoport tagjai kezdték lendületes énekeikkel az alkalmat. Minden zenekar 15 percet szolgált. Utána Grendrof-Balogh Melinda evangélikus lelkész olvasta fel az Apostolok cselekedetei 2. fejezete alapján a pünkösdi történetet.

A Szélrózsa Band dicsőítése következett, majd Szontágh Szabolcs református lelkipásztor, a MEÖT Ifjúsági Bizottságának elnöke - aki fő szervezője is volt az estének - imádságában a Szentlélek erejét kérte a megjelentekre. A budai dicsőítő csapatot az igehirdetés követte.

Igehirdetéssel Csernák István metodista szuperintendens szolgált. A nap témája a következő volt: Örökös vagy? A Zsidókhoz írt levél adta meg az igehirdetés igei alapját: „…hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.”  (Zsid 6,12) A szuperintendens igehirdetésében hangsúlyozta a kegyelem szerepét a Szentlélek munkájában. Kitért arra is, hogy nemcsak kérdőjellel szerepelhet az, hogy „örökös vagy”, hanem ponttal és felkiáltójellel is. Az igehirdetés után együtt mondták el a résztvevők a Miatyánkot. Az alkalom végén az albertirsai ökumenikus gospelkórus szolgált. 

A főtitkár végül megköszönte a szervezésben való részvételt, és mielőtt a szeretetvendégség elkezdődött volna, megkért mindenkit, hogy pünkösdkor ki-ki vegyen részt a saját gyülekezetében az ünnepi istentiszteleten. A szeretetvendégségen kötetlen beszélgetés folytatódott. 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!