Soltész Miklós elmondta: a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat az ötven-ötven millió forintot a munkájukat segítő eszközökre, sátrakra, gyógyszerekre, gyógyászati eszközökre, tartós élelmiszerre és integrációs programra fordíthatja.
Az államtitkár kiemelte: Magyarország továbbra sem fogadja el a kötelező betelepítési kvótát, és ragaszkodik ahhoz, hogy egy ország maga dönthessen a jövőjéről, de továbbra is segíteni fog az elesetteknek és az úton levőknek.
Hozzátette: ezenfelül fontosnak tartják, hogy a szülőföldjükön is segítsék a közel-keleti keresztényeket.
Soltész Miklós megköszönte a segélyszervezetek elmúlt években végzett munkáját és azt, hogy a szomszédos országokban végzett tevékenységükkel növelték a magyarok megbecsülését, hiszen sok esetben átvállalták a helyi hatóságok, segélyszervezetek munkájának egy részét.
Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alelnöke elmondta: a határ mentén és a tranzitzónákban végzett munka során nagyon fontos a segélyszervezetek közötti szoros együttműködés.
Közölte, a segítségnyújtáskor elsősorban a családokra, gyermekekre, betegekre figyelnek. Emellett a táborokban programokat szerveznek a gyermekeknek, és igyekeznek azt éreztetni a hosszú ideig ott várakozókkal, hogy "nincsenek magukra hagyva".
Kitért arra: Szerbiában is dolgozik az MMSZ, továbbá a magyar szervezet készíti fel és támogatja a Romániában, Szlovéniában működő máltai segélyszervezetek munkatársait.
Győri-Dani Lajos szólt arról is, hogy jelen vannak Libanonban és Jordániában is, Szíriában pedig most indítanak egy ottani szerzetesrenddel közösen betegellátó programot.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+