– A konferencián Szlovákia, Ausztria és Magyarország végzős evangélikus teológushallgatói találkoztak. Honnan jött az ötlet, hogy a környező országok leendő lelkészei megismerkedjenek egymással?

– Mindhárom teológiai intézmény részt vesz abban a nemzetközi együttműködésben, ami a lelkészek gyakorlati teológiai képzésével foglalkozik. Mivel a segédlelkészi és a gyakorlati éveket különböző módon töltik az egyes tagegyházakban, ezért az országok érintett szakemberei rendszeresen kicserélik tapasztalataikat és közösen is gondolkodnak. Szabóné Mátrai Marianna a Gyakorlati Intézet részéről és magam, mint a Gyakorlati Tanszék vezetője már évek óta közösen dolgozunk külföldi kollégáinkkal. Egyik tanácskozásunkon Johanna Uljas-Lutz, a bécsi teológia gyakorlati intézetének vezetője vetette fel, hogy a reformáció ötszázadik évében hozzunk létre egy olyan alkalmat, ahol a végzős szlovák, magyar és osztrák teológushallgatók találkozhatnának. Ehhez az Evangélikus Hittudományi Egyetem részéről örömmel csatlakoztunk, csakúgy, mint Katarina Hudakova, a szlovák teológia gyakorlati képzésért felelős tanára. A cél a közös eszmecsere volt, valamint egymás megismerése.

– Szimbolikus helyen, a szlovák és magyar határ mellett található az ausztriai Hainburg városa. Mi ez a település lett a találkozó helyszíne?

– Az ausztriai partnerek ajánlották a valóban szimbolikus, a határok találkozásánál lévő helyszínt. A földrajzi elhelyezkedésen túl az is segítette a választást, hogy a gyülekezet lelkésze, Jan Magyar, magyarul, szlovákul és németül is anyanyelvi szinten beszél. A templom is figyelemre méltó, hiszen a város szülötte, egyben a pekingi olimpia egyik építésze, Wolf D. Prix tervezte. Ez egy nagyon modern, mintaszerű, multifunkcionális templom, amely – úgy ahogy a projektünk – az előretekintés 21. század gyülekezetének a jelképe.

– A közép-európai sokszínűség hogyan jelent meg a fiatal, ordináció előtt álló teológushallgatók között?

– Leghatározottabban az a kérdés került elő, hogy hogyan lehet kezelni azt a felfokozott elvárást, ami a lelkészi hivatással kapcsolatban él az emberekben. Kiderült, hogy ez a probléma Szlovákiában, Ausztriában és Magyarországon is hasonló. Közép-Európában nem csak a gyülekezeti, hanem a társadalmi és a helyi közösségi élet terén is elvárások fogalmazódnak meg a lelkészek iránt, lényegében egy komplex képességet és felkészültséget vár a ma embere a lelkészektől. A megszólalásokból, az interaktív játékokból azt lehetett érezni, hogy mindenkiben él egy pici félelem attól, hogy a sokféle kihívásnak és elvárásnak hogyan lehet megfelelni.

– Bár az elvárások a lelkészek számára fogalmazódnak meg, a ma gyülekezetének a képe ugyanakkor a csapatmunkáról kellene, hogy szóljon.

– Ezt mind a három ország szolgálatvégzői így látják. Kérdés azonban, hogy mennyire lehet megtalálni a munkatársakat, hol lehet civil segítőket találni az egyházi szolgálat számára. Minden a lelkészre maradjon, vagy közösségi munka legyen a gyülekezeti élet? – fogalmazódott meg több beszélgetés során is. Az emberek elérése a felfokozott munkavégzés függvényében nem könnyű. Már a gyülekezeti alkalmak időpontjainak a megtalálása is kihívás a mai életformában.

– A találkozónak a reformáció emlékéve volt az apropója. Mennyire volt jelen a mai reformáció gondolata?

– Mindegyik egyház az evangélikus közösségi élet megújulásának a lehetőségét keresi. Azt nem lehet pontosan megmondani, hogy mindez mivel jár; van, aki a liturgiában, van, aki az egyház nagyobb világi nyitásában látja a jövőt. A résztvevők megnyilvánulásaiból azt lehetett érezni, hogy a megújulásra nagy igény van. Az ordináció előtt álló fiatalok azt hangsúlyozták, hogy a jelen és a jövő egyháza tudjon olyan helyet biztosítani, ahol egyfajta csendet, lelki nyugalmat, töltődést találnak az emberek. Emellett az is előkerült, hogy ezek a kihívások mennyire nem egyszerűek.

– A lelkészi hivatás jövője – Európai perspektíva 2017 címmel Michael Bünker püspök, a GEKE főtitkára volt a konferencia előadója. Miről szólt az előadás?

– Bünker püspök azt a kérdést feszegette, hogy lehet-e egyfajta prioritási sorrendet felállítani a lelkészi munkavégzés kompetenciái között. Interaktív előadása lehetőséget teremtett arra, hogy mindenki megfogalmazza, hogy szolgálatunk első helyén az evangélium kommunikációja áll, de az is érződött, hogy mindez akkor valósulhat meg, ha a közösség életének a modernizálódása is társul hozzá. Ehhez viszont jó szervezőnek, jó hivatali vezetőnek kell lenni, jó munkatársaknak, ami jó PR- munkát, jó kommunikációt is feltételez. Kiderült, hogy a kérdés komplex, azaz együtt kell minderre tekinteni.

– Mennyire jelent meg az egyes tagegyházak lelkisége?

– Tény, hogy a három egyháznak más a színezete, a hozzáállása bizonyos teológiai és gyakorlati kérdésekhez, ugyanakkor nagyon gyorsan kiderült, hogy attól függetlenül, hogy melyik tagegyház mennyire konzervatív vagy mennyire modernebb, az alapvető kérdések terén nagyon közel állunk egymáshoz. Nem különbözünk annyira egymástól, mint amennyire gondoljuk! A közép-európai térségben nagyon hasonlóak a feladatok.

– Milyen kérdések foglalkoztatják az ordináció előtt álló hallgatókat?

– A végzős hallgatókban igény van arra, hogy valamilyen formájú kísérés, coaching, szupervízió történjen a hatodév után is, ne kelljen azonnal egy hihetetlenül nagy feladatot csak magukra utaltan ellátniuk. Az is kiderült, hogy bár különböző a három egyházban, hogy ki hol kezdi el a szolgálatát, mégis az a legszerencsésebb, ha valaki egy mentoráló lelkész mellett, gyülekezeti szolgálatban tudja a pályáját elkezdeni, és csak utána szakosodik valamelyik részterületre, vagy vezet önállóan egy gyülekezetet. A mi helyzetünk abban tért el a többiektől, hogy nálunk nagyon sok fiatal lelkész hamar kerül iskolalelkészi, kórházlelkészi, katonai lelkészi vagy börtönszolgálatba, azaz speciális területeken kezd el dolgozni. Szlovák és osztrák kollégáinknál ez másként van, ugyanakkor aggodalommal is tekintettünk erre a helyzetre, hiszen ezeken a speciális ágakon hihetetlenül nagy tapasztalatra lenne szükség. A konferencián markánsan megfogalmazódott, hogy a lelkészi közösségek működése, a közeli lelkészek összetartása nagyon fontos. Ez igényként és tapasztalatként is felmerült. A jövővel kapcsolatban a lelkész családi életének kérdésköre foglalkoztatta a hatodéveseket. Látják, hogy nem könnyű megélni azt, hogy más a világi állás és a lelkészi szolgálat „menetrendje”. A hétvége és a munkanap kérdéséről nagyon élénk beszélgetés folyt. Jelenleg mindhárom egyház keresgéli erre a feszültségre a megoldást, a lelkészek egészséges családi életének érdekében. Jó példa volt, hogy ha több lelkész van a közelben, akkor úgy próbálnak együttműködni, hogy havonta legalább egy olyan vasárnap legyen, amelyet minden lelkész a saját családjával tölthet. Ez valóban nehéz kérdés, megfogalmaztuk, hogy érdemes lenne ezzel a jövőben is közösen foglalkozni.

– Mit jelent ebben az esetben Ausztria, Magyarország és Szlovákia partnersége?

– Nagyon meg kell becsülnünk, hogy az osztrák, a magyar és a szlovák egyházak között mind vezetői, mind partneri szinten jó a kapcsolat. Különösen előremutató, ha a jövő nemzedék részéről ilyen és hasonló konferenciák révén tovább erősödik a kapcsolat. Barátságok kötődtek, teológiai párbeszéd alakult ki, ami a jövőre tekintve gyülekezeti partnerkapcsolatok létrejöttét is feltételezheti. Ez a mi közép-európai evangélikus létünket mindenképpen erősíti.

Ennek a lehetőségét a gyakorlatban is átéltük, hiszen a konferencia után az Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéveseivel átmentünk Sopronba, ahol a régi teológia épületének meglátogatásán túl találkoztunk a soproni gyülekezet lelkészeivel és civil képviselőivel is. A velük folytatott beszélgetés megmutatta, hogy a határ menti városok már ebben a szellemiségben élnek. Ott a mindennapi országhatáron átívelő ingázás teljesen természetes. Alapvetően összeköt minket az, hogy együtt gondolkodunk, de a példa mutatja, hogy ezt nem csak mondani kell, hanem meg is kell élnünk, hiszen ez a jövő útja.

– Az ötszázadik évfordulót közösen ünnepelték. Hasonlóan tervezik az ötszázegyedik évet is?

– Szeretnénk, ha ebből hagyomány lenne, vagyis az ordináció előtt álló végzős hallgatók ebből a három egyházból közös napot töltenének el együtt. Bünker püspök az úrvacsorai istentiszteleten őszinte vágyát fogalmazta meg, hogy a konferenciának legyen folytatása, hogy ezáltal is ennek a három egyháznak a lelkészei a lehető legtöbb szálon kapcsolódjanak össze.
 

Képgaléria: