Minden kornak megvannak azok a gondolkodói, akik nemcsak önnön értékeik, ideáik vagy oly gyakran magán-mitológiájuk mellett állnak ki és teszik le ott a voksukat, hanem egyetemes érvénnyel bíró etikai eszméket tűznek ki önmaguk mértékévé. Avagy egyszerűen fogalmazva: a hivatásukat élik.

A Vigilia folyóirat 2011. karácsonyi számában a szerkesztők nem kisebb körkérdést tettek fel, mint „Mi dolgunk a világon?” Minderre tudósok, írók, képzőművészek, teológusok és püspökök igyekeztek választ keresni. A megkérdezettek között jelen volt Jókai Anna is – aki szokásához hűen – nem próbálta megkerülni a válaszadást, sokkal inkább annak mélységeit igyekezett a felszínre hozni. Jókai Anna a filozófiát talán a kezdetek óta foglalkoztató „merről jövünk?, hol vagyunk? és merre tartunk?” egzisztenciális hármas kérdéssel igyekezett felelni, s egyben az alábbiakkal megválaszolni:

„küzdeni..
a legnemesebbekért,
...erőnk szerint..,
a szellemharcok tiszta sugaránál!?”

Jókai Annát ez jellemezte. Elhivatottan, magabiztosan, az igazságot keresve és annak attribútumait felismerve, azt nemcsak mindennapjaiban élte meg, hanem hirdetőjévé, a rossz helyébe a jót helyezővé vált.

Keken András evangélikus lelkész a Deák téri esték című előadás-sorozatában – melyet Ady Endre vallásos költeményeiről tartott – Adyt, a kicsapongó költőt, prófétának nevezte. Korunk prófétája, aki ahhoz is szól, akihez az egyház képviselői nem jutnak el.

Jókai Annát ha jellemezni kéne, prófétának mondanám, olyan próféta-írónak, aki továbbmegy a jelen bezsugorodott perspektíváján és az Örökből táplálkozva igyekszik jövőt mutatni. Látta és feltárta a fájó kérdéseket, de ugyanolyan erővel – mintegy szerető alternatívát adva – igyekezett bekötözni a sebeket. Jókai Anna utat mutatott a kilátástalannak hitt jövő felé, melyben szavaival sokaknak nyújtott támaszkodót.

A Kossuth-díjas író nem a mindennapit, a mulandót kereste, sokkal inkább olyan emberi egzisztenciát kívánt nyújtani, mely tovább megy a jelen kérdésein és az ott „látottakból” közelít vissza a mára. Jókai Anna nem az egymást öldöklő, az osztályharci szinten megjelenő enyém-tied mellett állt ki, hanem az Istentől eredő szeretet karjaiba helyezte – művein és előadásain keresztül – az embert és dialógusra törekedett.

„Abban a világban, ahol most élünk, ahol egyre nehezebb a megélhetés, és ahol annyiféle hatás ér, ott nagyon meg kell dolgozni azért, hogy el tudjuk érni a másik embernek a lelkét” – vallotta a Kossuth-nagydíjas író. Mások lelkéhez viszont saját lelkünkön keresztül vezet az út. Úgy, ahogy Jézus Krisztus mondja: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?” (Mt. 7.3) Jókai Anna a képmutató ítélkezés helyett életével tett hitvallást. Úgy, ahogy Prokop Péter írta: „A teológia fő forrása nem a hit feletti töprengés, hanem maga a krédószerű kifejezés.” Jókai Anna ugyanis nem magáról beszélt, nem saját értékeit kívánta másokra öltöztetni munkásságában, hanem alkotásai, felszólalásai túlmutattak a jelen érdekein és az örökre, a szent megmutatására, a jobb életre sarkalltak. Mint a festészetben a konstruktivisták – akik számos esetben letisztult, egyszerűnek tűnő geometrikus formákat alkalmazva feszített rendszert alkotnak – ugyanúgy Jókai Anna életműve is tisztán, egyenes és határozott vonalakkal, mégis líraian jelzi, hogy miből táplálkozhat és merre tör az ember. Mint ahogy ars-poeticájának is felfogható gondolata is hirdeti: „Csak akkor érdemes dolgokat létrehozni, ha azok egy icipicit mozdítanak a világon.”

Jókai Anna életműve felhívja a figyelmet az olvasó és értő ember számára, hogy van lehetőség továbblépni a nehézségek küszöbéről a megbocsátás és a másikra figyelés szeretetének megtapasztalásához. Amit Pál apostol így fogalmaz „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” (Róm 12, 21), azt Jókai Anna korunk nyelvére fordítva, mintegy jelenvaló prédikációként így interpretálja: „a gyűlölet gyűlölete az egyetlen gyűlölet, amely az ellentétét, a szeretetet szülheti meg.”

Jókai Anna sokszor beszélt az írástudó felelősségéről. Ő valóban írástudó volt, aki talentumaival élve a szeretet felé icipicit mozdított a világon.

Jókai Anna és Gáncs Péter a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Asztali beszélgetések sorozaton.

Jókai Anna életrajza:

Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten, a Józsefvárosban. Már gimnazistaként írt verseket, novellákat, az érettségit követően a Színművészeti Főiskolára és egyetemre is jelentkezett, de egyik helyre sem vették fel. 1951 és 1961 között volt könyvelő, népművelő és művészeti előadó, közben két gyermeke született. A tanulás vágya azonban mindennél erősebb volt benne, 1956-ban beiratkozott az ELTE bölcsészkarának magyar és történelem levelező szakára. Diplomáját 1961-ben szerezte meg, ezt követően 1970-ig általános iskolában, majd a Vörösmarty Gimnáziumban tanított. Több művének élményanyagát, témáját is iskolai tapasztalatai adták. 1976-ban szabadúszó lett, akkor már több regény és novelláskötet (4447, Tartozik és követel, Napok, Szeretteink, szerelmeink, A reimsi angyal) volt mögötte. 1970-ben tagja lett a Magyar Írószövetségnek, melynek 1986-tól alelnöke, 1989-tól elnökségi tagja volt, 1990-ben pedig két évre megválasztották a szervezet elnökévé.

Szívesen vett részt a közéletben, tagja volt a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnökségének, az Artisjus vezetőségének, vezette az Arany János Alapítvány kuratóriumát, a Nemzeti Színház Baráti Társaságot és az Evangélium Színház Baráti Körét. 1998-tól az Írók Szakszervezetének elnöki tisztségét töltötte be, 2000 és 2006 között elnökölt a Nemzeti Kegyeleti Bizottságban. 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában, 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai sorába választotta.
Írói pályáján két, egymással természetes módon összefüggő korszakot különböztetett meg, ezek között a határt Napok című regényének 1972. évi megjelenésében jelölte meg. Első művei a klasszikus hagyományokban gyökerező, a cselekmény és az árnyalt lélekábrázolás fontosságát hangsúlyozó írások, szereplői többnyire szeretetre vágyó, boldogulást és társat kereső nők. A hetvenes évektől írásai filozofikusabbá váltak, az emberi lét történéseit, az anyagi világ összefüggéseit egy magasabb rendű létezés dimenzióiban vizsgálta, stílusát ekkortól nevezik spirituális realizmusnak.

Életszemléletének, világképének kialakulásában nagy szerepe volt a Biblia és az antropozófia tanításainak, mestereinek Lev Tolsztojt, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt, Hamvas Bélát, Kodolányi Jánost és Várkonyi Nándort tartotta. Nagy sikert aratott Szegény Sudár Anna című naplóregénye és a több mint húsz kiadást megért, filozófiai mélységű, az öregedés, az elmúlás problematikáját újszerű módon megközelítő Ne féljetek című regénye is, Imitatio Christi címmel beszélgetéskötete jelent meg. Legismertebb művei közé tartozik még a Mindhalálig és a Jákob lajtorjája című regény, népszerűek esszékötetei és versei. Számos művének színpadi változatát, rádió- és tévéjátékát is bemutatták, műveit idegen nyelvekre is lefordították.

2007-ben jelent meg Godot megjött című műve, 2012-ben pedig Éhes élet című regénye, amelyben megértő iróniával és józan tárgyilagossággal beszélt az öregedésről, a halálról, a fiatalok és az idősek családon belüli kapcsolatáról, a rontott és élő szerelmekről. 2015-ben adták ki Válaszoltam című interjúgyűjteményét. A 2008-as Szeretet szigetek és a 2013-as A remény ablaka című beszélgetős kötetek után 2015-ben jelent meg a hit, remény és szeretet kérdését körbejáró trilógiájának harmadik kötete, A hit kapuja címmel. A csütörtökön kezdődő ünnepi könyvhétre jelenik meg Átvilágítás című önéletrajzi regénye, amelyben megvonta élete mérlegét.

Jókai Annát 80. születésnapjára 2012-ben tanulmánykötettel köszöntötte a Magyar Művészeti Akadémia, írói munkásságát első ízben értékelte konferencia. Az MMA Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatában pedig néhány hónapja jelent meg pályaösszegzés Jókai Annáról Imre László irodalomtörténész, kritikus tollából.

Az írónő sokrétű munkásságáért számos rangos elismerést kapott: 1970-ben József Attila-, 1994-ben Kossuth-, 1999-ben Magyar Örökség-, Tiszatáj-, 2000-ben Magyar Művészetért díjat, 1999-ben övé lett az Év Könyve jutalom, 2003-ban az Arany János-nagydíj, majd 2004-ben a Prima Primissima díj is. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2002-ben a Köztársasági Elnök érdemérmével tüntették ki. 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és Budapest díszpolgári címét is. 2013-ban Bocskai István-díjban részesült és átvette az Emberi Méltóság Tanácsának kitüntetését. 2014-ben Kossuth Nagydíjjal tüntették ki a magyar prózairodalom területén létrehozott kimagasló életművéért, valamint az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért. Ugyanabban az évben az első alkalommal odaítélt Nemzet Művésze címben részesült, és megkapta a Magyar Szabadságért díjat.