„Ha Jézus nem volt radikális, akkor senki” – Fundamentális kérdések a keresztény fundamentalizmus kapcsán

„Ha Jézus nem volt radikális, akkor senki” – Fundamentális kérdések a keresztény fundamentalizmus kapcsán

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Kinyik Anita
A vallási (keresztény, elsősorban hazai) fundamentalizmus igen terhelt és sokfelé ágazó kifejezésének fogalmi mezejében barangolt június 12-én egy igen sokszínű, ökumenikus összetételű teológus értelmiségi kerekasztal a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) kápolnájában. Kinyik Anita beszámolója.

A nehezen megragadható, alapvetően címkézős természetű, azaz a másik embert, csoportot elfogódottnak, hovatovább szűklátókörűnek, kirekesztőnek, magába zártnak bélyegző kifejezést – dr. Pető Andreaa Közép-Európai Egyetem tanárának és az MTA doktorának körkérdéseire reagálva – elemezték a kezdetben csak egymás közt, a virtuális térben vitázó, majd a nyilvánosságot is vállaló résztvevők.

„Mindig mindent érdemes okosan végiggondolni” – idézte legnagyobb hatású tanára, illetve mestere mondatát a kerekasztal résztvevői közül mindig a legelmélyültebben és legelvontabban a témához közelítő piarista szerzetes, Urbán József, a jelenleg Rómában működő Piarista Rend Ázsiáért felelős generálisi asszisztense. „Jelenits István atya példaértékű azzal a nyitott nyugalommal, amellyel mindig mindenkit végighallgatott, tőle tanultam a másik szavai ízlelgetésének „művészetét”, és a keresztény hagyomány iránti mély bizalmat” – vallotta a bevezető kérdésre reflektálva.

A jelenleg a Bécsi Egyetemen kutató dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus igyekezett megalapozni a fundamentalizmusról szóló beszélgetést egy rövid történeti felvezetővel: a kifejezés egy 20. század eleji észak-amerikai neoprotestáns mozgalomból ered, mely a modernizmus ellenében védelmébe vette mindenekelőtt a Biblia tévedhetetlenségét és a hagyományos dogmatikai tételeket. Politikai spektrumba csak a ’80-as évektől került. A legnagyobb probléma a katolikus teológus szerint, ha a politikai tekintélyelvűség a vallási fundamentalizmust kihasználja.

Ahhoz, hogy a gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltés helyett párbeszédet folytathassunk egymással, meg kell látnunk a másikban az embert, hangsúlyozta Perintfalvi Rita, ehhez jól kapcsolható a Kötőszó blog alapítójaLaborczi Dóra újságíró, evangélikus teológus, az ELTE Film-, média- és kultúraelmélet doktori programjának hallgatója azon gondolata, amelyben kifejtette, kétféle szempontból tekint a fundamentalizmusra. Egyrészt kívülről, magát a jelenséget megfigyelve, elemezve, eredőire rákérdezve, másrészt létezik egy „belső nézőpont” is, ez pedig maga a tapasztalat, és mint sokgenerációs lelkészcsalád sarja, ő maga arcokat is lát a különböző, egymást könnyen beskatulyázó, egyházon belül megfigyelhető irányzatok mögött. Még egy meglepő kijelentést tesz: „a tág definíció szerint minden hívő fundamentalistának tekinthető, sőt, a reformáció is egy fundamentalista ellenállási mozgalomnak.”

Tovább a KötőSzó blogra.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!