Honti István – vállalkozó, a gyülekezet korábbi felügyelője, Balassagyarmat
Szüleimnek köszönhetően karon ülő gyermekként kezdtem el templomba járni. A gyülekezet lelkületét így nagyon fiatalon magamba szívtam, akaratlanul is nagy hatással voltak rám a templomban hallottak.
Szabó püspök úr keze alatt nőttem fel, aki példát mutatott és erőt adott arra, hogy az 1960-as években is a gyülekezet tagja maradjak. Testvéremmel ketten voltunk konfirmandusok, a püspök úr mégis, minden alkalmat olyan figyelemmel és odaadással tartott meg, mintha egy nagy gyereksereg lenne jelen. Volt, hogy megmutatta Madách gyűjteményét. Nem engedte el a kezünket. Szabó József püspök – hasonlóan mai lelkészünkhöz, Bartha Istvánhoz – úgy prédikált, hogy arra mindenki odafigyelt. Ebből is táplálkozik az, hogy felnőve magam is fontosnak tartom, hogy aktív tagja legyek a gyülekezetnek.
A közösség tagjaiként napról napra azon dolgozunk, hogy élő, befogadó gyülekezet legyünk, olyan, ahova nem csak a mai tagoknak jó bejönniük. Ezért is nagy öröm, hogy az elmúlt évek folyamatosan növekvő kereszteléseket és házasságkötéseket mutatnak.
A Láthatóan evangélikus facebook oldala.