Preambulum

Azért gyűltünk egybe a mai napon Luther Márton városában, abban a templomban, ahol rendszeresen prédikált, hogy feleljünk a folyamatos megújulás egyetlenszerű lehetőségére, amit a reformáció 500. évfordulója kínál az egyháznak. Ebből a nagyjelentőségű alkalomból a Református Egyházak Világközössége és a Lutheránus Világszövetség, az egész egyház képviselőinek jelenlétében, közös bizonyságtételt fogalmaznak meg. A „Wittenbergi Tanúságtétel” azokra az egység felé tett lépésekre épít, amelyeket tagegyházaink kezdeményeztek világszerte, valamint a több évtizedes teológiai párbeszédre, aminek gyümölcsei ma nyilatkozatunk alapjául szolgálnak.

1. Közösen adunk hálát Istennek és együtt ünnepeljük az egységet, ami már most miénk Krisztusban; amit nem mi teremtünk és nem is rombolhatunk le, hiszen az a Szentháromság Isten műve, az Ige és Szentlélek teremtménye. Az egység ajándéka nem követeli meg az egyformaságot, hanem fellelhető és ünnepelhető a sokszínűségben is. Hitvallási hagyományaink és egyházaink sokfélesége sajátos kontextusaink legitim lenyomata, így a sokszínűség inkább egyesít, semmint hogy elválasztana minket.

2. Közösen ünnepeljük, hogy egyek vagyunk Krisztusban, osztozunk közös reformációi örökségünkben és hitünkben. Egyek vagyunk Krisztus evangéliumának hirdetésében. Örömmel nyugtázzuk, hogy elkülönülésünk immár nem szükségszerű; különbségeinknek nincs egyházat megosztó hatása. Hálásak vagyunk azoknak az evangélikus és református egyházaknak a példájáért, akik már kinyilvánították egyházi közösségüket és immár közösen tesznek tanúságot istentiszteletben, bizonyságtételben és a világért végzett szolgálatban.

3. Közösen ismerjük el, valljuk meg és fájlaljuk egyben, hogy megosztottságunk beárnyékolja egységünket és hátráltatja tanúságtételünket. Sajnálattal ismerjük el, hogy történelmünk során túl gyakran hoztunk létre megosztó szokásokat és struktúrákat, elmulasztva Krisztus testének felismerését. Az igazságtalanság és a konfliktus megsebezi és megbotránkoztatja az egy testet, amiben élünk. Részesei vagyunk a gyarmatosításnak és kizsákmányolásnak, ami történelmünket jellemezték. Szomorúsággal tölt el minket, hogyan engedtük, hogy faji és nemzetiségi hovatartozás, társadalmi osztály és egyenlőtlenség, patriarchátus és nemi szerepek, valamint a nemzeti, nyelvi és kulturális arrogancia megosztó és elnyomó válósággá váljanak egyházainkban és a világban.                   

4. Közösen halljuk Isten hívását és ismerjük el Krisztus igényét életünk valamennyi területére. Isten hozzánk szóló igéjére figyelve a folyamatos megújulásra szóló elhívást tapasztaljuk meg:

Ezt a hívó szót halljuk az igehirdetés és a sákramentumok kiszolgáltatása alkalmával.

Ezt a hívó szót halljuk azoktól az egyház egysége iránt mélyen elkötelezett eleinktől, akik fájlalták a szakadásokat és bűnként tekintettek rájuk, és a megosztott egyházat a megcsonkított test szomorú képével írták le.

Ezt a hívó szót halljuk a fájdalom szülte tiltakozásokban, a menekültek és migránsok nyomorúságában, sokak frusztrációjában, megaláztatásában és vágyában közös világunkban, a fiatalok szavában, akik aggodalommal tekintenek közös otthonunk, a Föld jövőjére.

5. Közösen vágyunk megújult képzelőerőre, ami feltárja, hogy mit jelenthet a közösségben élő egyház napjainkban a világ számára.      

Megújult képzelőerőre van szükségünk, hogy együttélésünk magába foglalja az egységet, nem csupán mint ajándékot, hanem mint elhívást.

Megújult képzelőerőre van szükségünk ahhoz, hogy egy új világot álmodjunk, amiben az igazság, béke és megbékélés uralkodik.

Megújult képzelőerőre van szükségünk, hogy az ellenállás lelkületét gyakoroljuk; a prófétai látomást, az életet szolgáló spiritualitást, olyan lelkiséget, amit Isten missziója formál.

6. Közösen kötelezzük el magunkat arra, hogy a világ sóhajtozására konkrét tettekkel feleljünk, abban a meggyőződésben, hogy Isten Igéje mélyebb egyházi közösségre vezet minket.

Egyházak világközösségeiként, mi, evangélikusok és reformátusok, elkötelezzük magunkat arra, hogy feltárjuk együttélésünk új formáit, amelyek még teljesebben kifejezik Krisztusban már meglévő egyházi közösségünket.

Elkötelezzük magunkat arra, hogy megkettőzve közös erőfeszítéseinket testesítsük meg egységünket, és álljunk ellent az igazságtalanság és kirekesztés erőinek.

Arra hívjuk tagegyházainkat, hogy egységünket tegyék még inkább láthatóvá saját helyi közegükben.

Arra hívjuk ökumenikus partnereinket, hogy velünk együtt vegyék ki részüket az egység és a világ előtti tanúságtétel közös feladatában.

7. Közösen imádkozunk azért, hogy a Szentlélek ajándékozzon meg minket bátorsággal és képzelőerővel, hogy a közös istentiszteletben, tanúságtételben és szolgálatban kifejeződő egységünket hűséggel megélhessük. Szabadulásért imádkozunk a szélesebb világban, és egyben, Isten kegyelme által, egyházaink mélyreható megújulásáért és reformációjáért könyörgünk.

A Németországi Protestáns Egyház vezetői történelmi lépésnek tekintik a református-evangélikus Wittenbergi tanúságtételt

A Németországi Protestáns Egyház (EKD) vezetője Heinrich Bedford-Strohm bajor evangélikus tartományi püspök méltatta a Református Egyházak Világközössége és a Lutheránus Világszövetség által aláírt Wittenbergi tanúságtételt.

„Egyházként az egység jelét mutatjuk fel egy szétszakadozott világban – nyilatkozta a püspök az aláírás előtti percekben, Wittenbergben. – 500 évvel a reformáció kezdete után megértettük, hogy az egyház szétszakítottságával nem tudunk azonosulni. Megértettük, hogy arra lettünk elhívva, hogy a szétszakítottságot áthidaljuk és bátran menjünk új utakon, és fáradozzunk az egyház egységéért.”

A keresztények meg vannak győződve arról, hogy a szeretet minden elszakítottságot képes áthidalni. „Épp ezért egy olyan világért küzdünk, amelyben minden ember méltóságteljes életet élhet. Ez a kihívás áll előttünk, különböző felekezetű keresztények előtt.”

A Lutheránus Világszövetség Német Nemzeti Bizottságának vezetője, az Egyesült Németországi Evangélikus-Lutheránus Egyház (VELKD) vezetője Gerhard Ulrich tartományi püspök szerint a wittenbergi aláírás az öröm alapja lehet. „Ez világossá teszi, hogy protestáns egyházakként a katolikus egyházzal közös ökumenikus úton vagyunk. Egyben erős jel is ez a felelősségre, amely ebben a világban számunkra, keresztények számára adatott és amelyet komolyan kell vennünk.”

Ilse Junkermann tartományi püspök, a VELKD püspökhelyettese, aki az ünnepi istentiszteleten is szolgált, a református teológiának a megigazulásról szóló különleges hangsúlyait emelte ki. „A reformátusság erős politikai és gazdaság felelősségérzete értékes hozzájárulás az ökumenikus közösség számára” – mondta.