Közgyűlést tartott a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete

Közgyűlést tartott a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete

Share this content.

Szöveg és fotó: Magyari Márton
Budapest – A Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete idei közgyűlését és szakmai tanácskozását 2017. július 6-án tartotta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. sz. objektumának Vadásztermében.

A szervezet elnöke, Erdélyi Csaba evangélikus börtönlelkész meghívására az ország szinte valamennyi intézetéből érkező börtönlelkészek szolgálatuk éppen aktuális kérdései mellett az előttük álló események és programok megbeszélésére is sort kerítettek.

A közgyűlés keretében az új alapszabály megvitatásán túl új elnökségi tagokat is választottak, képviselve valamennyi történelmi egyházat és annak koordinátorait.

A tanácskozás keretében Katona Csilla, a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány elnöke a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázatán elnyert támogatásból megvalósuló Beszéljünk róla! című projekt szakmai tartalmát ismertette meg a börtönlelkészekkel. A projekt a Zákeus-programba bevont sértettek és az elítéltek családjainak – akik gyakran súlyos sérelmeket szenvednek el – szükségleteire kívánja felhívni a szakemberek és önkéntes segítők figyelmét. Cél, hogy a szakemberek az áldozati helyzeteket felismerjék, és segíteni tudjanak az áldozattá válás megelőzésében. A tanácskozást és a közös ebédet követően kötetlen szakmai fórumra került sor.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!