Széles út – keskeny út

Széles út – keskeny út

Share this content.

Szöveg és fotó: Remport Richárd
Egy cikk kapcsán értesültem arról, hogy Kiskőrösön, az evangélikus és köztemetőben van egy kert, amely bemutatja a Bibliából ismert széles és keskeny utat, s egy imaösvényhez hasonlít.

A kíváncsiság hajtott, így felkerekedtem, megtaláltam a kiskőrösi Piac téren a temető bejáratát. Ahogy odaértem, a temető gondnoka kérdezte, hogy kinek a sírját keresem, mire tájékoztattam, hogy az imaösvényt szeretném megnézni. Útbaigazított, egy kedves néni el is kísért. Megtaláltam. Valóban két út, két ösvény halad egymás mellett: az egyik bemutatja a széles utat, amelyen könnyű ugyan járni, de tele van gonoszságokkal és a pokolba vezet, a másik pedig jóval keskenyebb, göröngyösebb, kitartást kíván, de a mennyországba vezet. A két út közt van három átjáró.

Ez a séta lelkileg nagyon sokat adott, megfogott, elgondolkodtatott. Érdeklődtem a temető gondnokánál, hogy szabad-e fotózni, mivel olyan értékes, hogy szívesen megosztanám másokkal. Ő hozzájárult és örömmel mesélt a kertről, annak létrejöttéről. Ezt követte egy közös hálaadó ima a temetőben.

Az erdélyi származású Fazakas László temetőgondnok készítette 2013-ban a kertet fél év alatt és azóta is felügyeli. Tájékoztatott, hogy mi volt az ihlet, milyen lépések vezettek el idáig.

1. Húsz évvel ezelőtt Erdélyben hazafelé tartott az autóval. Elaludt a volánnál, egy kanyarban kisodródott, amikor 140-nel egy fatuskónak csapódott. Hármat pördült az autó a levegőben és totálkáros lett. Aznap éjjel volt egy álma, amire mind a mai napig tisztán emlékszik: Van egy hegy, amelynek a tetejére sok út vezet felfele. Egy barátjával mentek fel ide. A tetején volt két kapu, előtte fehér ingben, fekete nadrágban két ember. Az egyik nagyon kedvesen megszólította: 

 – A nevedet kérem!

 Fazakas László vagyok.

Az ember kinyitotta a könyvet az „F betűnél”, de nem találta a nevét: – Sajnálom, nincs beírva a neve az élet könyvébe! – Többet velük nem foglalkozott, hisz jöttek sorban a többiek. 

Volt egy néni, akit előtte két héttel temetett el Laci. Ez a néni ment a kapu felé és integetett Lacinak: 

- Szia, Laci! Gyere, menjünk be!

- Én nem mehetek, mert nincs beírva a nevem az élet könyvébe! – mondta lehangoltan Laci.

Erre a néni ment tovább a kapu felé, visszafele integetve Lacinak, szomorú szemekkel, hogy Laci nem tart vele.

Ekkor Laci visszanézett a völgybe. Mint amikor a tarlót égetik, olyan volt a látvány, kék lánggal égett. Azon aggódott: „Hogyan megyünk ezen az úton keresztül vissza?” Ekkor felébredt.

Nyugtalanította 20 éven keresztül, hogy nincs beírva a neve az élet könyvébe!

2. Egy részeg rendőrnő 2008-ban elütötte a kisfiát, aki kómába került. Kiérkeztek a mentősök, akik elsőre gerinctörést és nyaktörést állapítottak meg, teljes mértékben lemondtak a fiúról. Laci ekkor így fohászkodott az Úrhoz:

„Ha nem hal meg, akkor megígértem ország-világ előtt (a tévékamerák előtt), hogy az Urat szolgálom és a szívemet átadom Neki!” 

Később tájékoztatták Lacit: „Aznap összesen három gyereket ütöttek el, csak a maga fia nem halt meg!” Kiderült hamarosan, hogy egyetlen egy csontja sem tört el. A fiú azóta is él. Laci pedig szolgálja az Urat.

3. „Én üzletember vagyok. Egy temetés alatt hangzott el az Ige az örök életről. Videózás közben az üzletet láttam benne, és azt mondtam: én akarom ezt az örök életet, meg akarom szerezni!”

Ezek után Laci a következőket mondta: „Találkoztam a názáreti Jézussal, Ő adta az utasítást. Nem én vagyok az alkotója, én csak a kivitelezője vagyok. Az Úr adott bölcsességet, hogy meg tudjam építeni ezt a kertet.”

Természetesen voltak kezdeti nehézségek, ekkor Laci az Úrhoz fordult: 

„Uram! Itt egy sírhely 40 ezer forint. Honnét lesz nekem egy 200 négyzetméteres területre pénzem, amikor én csak egy temetőgondnok vagyok?” Ezt a választ kapta: „Én teremtettem mindent. Annak adom, akinek akarom!”

Amikor félt Laci, hogy hogyan tovább, akkor az Úr így szólt hozzá: „Akik ebben a keresztény hajóban utaznak, jönnek és segítenek neked.” Így jött létre a kert. Második találkozásunk alkalmával már én is azon gondolkodtam miben tudnék segíteni. „Tegyél Te is valamit az Úristennek!” – hangzott a bíztatás.

Pár további tudnivaló az ösvényről:

- Itt nincs belépő, itt nincs persely. Innen soha senki nem visz el semmit. „Úgy dolgozzál, úgy élj, hogy innen a földről semmit el nem viszel.”

- 17.500 betűt vésett fel László hol kövekre, hol márványtáblára. Ezek leginkább Igék és versek. Lukács 19,40: Jézus mondja: „Ha ezek (tanítványok) elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” Így is lett: itt a kövek tanítanak. Ha te nem beszélsz, beszélnek majd a kövek.

- A két út előtt van egy nagy kő, amely a bűnt szimbolizálja. Ez olyan nagy és nehéz, hogy a keskeny útra nem is lehet bevinni.

- A keskeny útra a kapunál csak főhajtással tudsz bemenni, csak alázattal. 

- A széles úton szemléltető eszközök mutatják be a gonosz utat. Megtalálható itt többek közt egy második világháborús felrobbant bomba maradványa is. 

- A széles úton, a gonosz ösvényen van egy felakasztott kötél. Ez egy öngyilkos kötele volt. Laci vette ki az illető nyakából a kötelet, miután értesítették, hogy jöjjön, mert valaki felakasztotta magát. Valaki ennyit mondott a kötélre: „Ettől a kötéltől vagyok rosszul!” Mire érkezett Laci válasza: „Ne légy rosszul, térj meg!”

- A széles úton előkerül az abortusz is, mint bűn. Volt egy hölgy, akinek három abortusza volt és így nyilatkozott: „Három gyereket öltem meg és most már nem lehet gyermekem.” Ezen bűnvallásra érkezett a válasz: „Menj a kereszt tövébe és mondd el, valld meg!”

- A kertről film is készült, hamarosan angol változatban is elérhető lesz.

- A kertből élet származik, tele van élettel, virágzó növényekkel, banánfákkal, az „élet folyójában” halakkal …

 - „Az a dolgunk, hogy lelkeket mentsünk meg”, a kert erre egy elgondolkodtató, egyedülálló eszköz …

A kert létrejötte óta történt …

1. Nem hívő politikusok megkérdezték, hogy: „Mi ez a kert?” Ők ugyanis nem jártak anno hittanra. Laci tájékoztatta őket, majd a politikusok megkérdezték tőle:

- Értékelik ezt a papok? Mert mi nagyra értékeljük! Kaptál ezért köszönetet?

- Nem – hangzott Laci válasza. „Nem is szentelte fel senki. A lelkészek nem engedték, hogy legyen avató, mert túl szektás.”

Erre a politikusok felterjesztették a Köztársasági Érdemrend nagykeresztjére, majd 2017. március 14-én átvehette a Stefánia palotában a harmadik fokozatú aranykeresztet, amely a legmagasabb elismerés.

Laci csak ennyit tett hozzá: „Én nem vagyok méltó rá!”

2. Laci mesélte:

Reggel kapcsolom be az öntöző automatikát, erre átölel egy hölgy. Mivel volt már feleségem, kissé zavarban voltam, nehogy meglásson valaki, hogy házas ember lévén más ölelget engemet. Folytak a hölgy könnyei a vállamon. Elmondta, hogy: „Az én életem csődbe ment: elváltunk, a gyerekek hülyének néznek, depressziós vagyok, eldöntöttem, hogy öngyilkos leszek. Beveszek egy dobozt Xanaxot, iszom rá, nem hívok mentőt, de előtte elbúcsúzom édesanyámtól, kimegyek a temetőbe, teszek egy kört, nemsokára – az öngyilkosság után - úgyis találkozom anyukával. Ő egy hívő asszony volt, már biztos a mennyben van. Erre megláttam a kertet. Hát ez mi a csoda? Ahogy benéztem a kertbe, ráeszméltem: Azt nem mondták, hogy ha megölöm magamat, akkor a pokolba jutok! Felismertem, hogy édesanyám a keskeny útról beszélt életében. A kereszt tövében így szóltam: Jézus! Ments meg! A halál torkában vagyok! Jézus pedig megmentette a lelkemet! Meghaltam a kertben és újjászülettem!” 

3. Immár zarándokhellyé vált a kert, nem ritka, hogy buszokkal jönnek messze tájról. Halottak napja időszakában megfordul itt kb. 10 ezer ember. Második ottlétem alkalmával Svájcból érkezett testvérekkel találkozhattam, akiknek tolmácsolták a látottakat. 

4. Nem bánom, hogy szabadságom alatt nem Horvátországba vagy Görögországba mentem feltöltődni. Ez a feltöltődés ugyanis most is tart, ez nem múlik el két hét alatt. Ez el nem múló öröm. 

Testvérem!

Laci Téged is vár a kertben (Kiskőrös, Piac tér; hátsó bejárat pedig az Aradi utca 23 mellett, a 15-ös házzal szemben) végtelen szeretettel, hogy bemutathassa Neked is az élet ösvényét! Célszerű „bejelentkezni” nála (30/393-2614), mert akkor tud személyesen tájékoztatást adni, bemutatni az utat az örök élethez! 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!