Isten Igéje teremt hitet, egyházat. A teremtettség az ő szava által jött létre. A mínuszba, halálba süllyedt világnak, egyháznak is ő adott életet a megváltásban és lehetőséget a folyamatos megújulásra. Jézus a testet öltött Ige. Ezt az Igét kapta a XVI. századi - egyházra nem nagyon hasonlító - szervezet is. Luthernek és mindazoknak, akik befogadták az élet beszédét, mennyei perspektívák nyíltak személyes és közösségi életükben. Erre az Igére van szüksége a ma egyházának is. Életet, hitet, megújulást, jövőt csak Istentől kaphatunk. Urunk megtérésre, megújulásra hív minket az október 14-i országos evangelizáción is. Ő szól, Ő hív, Ő adhat új szívet.
Szeretettel várjuk minden „szomjas” testvérünket, hozzátartozóikat, munkatársaikat, szomszédjaikat erre az éves nagy találkozóra, amely a Reformáció 500. évfordulójának ünnepén eszköz lehet Urunk kezében.
A nap fő igehirdetője Ulrich Parzany német evangélikus lelkész, Európa-szerte ismert evangelista lesz. A nap zenei vezetője pedig Győri János Sámuel. Szlovéniából, Muravidékről magyar-szlovén zenekar szolgálata színesíti a programot.
A szekciók nagy részében a hallott igehirdetés által felvetett témákat beszélhetik meg a résztvevők a reformáció jegyében. Néhány szekcióba egyedi tartalmak is bekerültek. Az egyik helyszín a felújított evangélikus múzeum lesz.
A délután folyamán hárman tesznek tanúságot arról, hogy mit cselekedett életükben Isten.
Jó hagyományunk szerint útra bocsátó igehirdetéssel és úrvacsorai közösséggel zárul a nap.
Jöjjetek, íme minden kész!
Az Evangelizációs és Missziói Bizottság nevében, Szeverényi János.