„Mint amikor az ember magot vet a földbe” (Mk 4,26)

„Mint amikor az ember magot vet a földbe” (Mk 4,26)

Share this content.

Szöveg és fotó: Balicza Máté
Aszód – Kellemes, késő nyári napsütésben vette kezdetét a 2017/18-as tanév az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium növendékei és tanárai számára augusztus 31-én. Különleges alkalom volt ez, hiszen a tanévnyitó ünnepség keretében sor került Veizer Valéria igazgató és Novotny Dániel iskolalelkész beiktatására is, azt követően pedig az újonnan elkészült általános iskolai épületszárny átadására. Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök hirdette Isten igéjét, a liturgiában Mekis Ádám esperes, Lőrincz Csaba aszódi parókus lelkész és Novotny Dániel szolgáltak.

Rögtön az ünnepség elején felemelő élményben lehetett része a gimnázium tornacsarnokát csordultig megtöltő diákoknak, tanároknak, szülőknek és vendégeknek, amikor a kis elsősöket az iskola végzős növendékei kézen fogva kísérték helyükre, hogy életükben először üljenek le a számukra fenntartott iskolapadokra.

Fabiny Tamás püspök Mk 4,26-29 alapján tartott prédikációjában a magvetés, érés és gyümölcstermés titokzatos folyamatának képét felhasználva mutatott rá a teremtő, megtartó és irgalmas Isten csodatetteire, hatalmára. Az esemény meghívóján szereplő, az iskola küldetésnyilatkozatából vett részletre utalva arról is beszélt, hogy minden a magvetéssel kezdődik, az iskola célja pedig a testi, szellemi és lelki érési folyamatok megfelelő körülményeinek biztosítása. Mindezt illusztrálandó, az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője egy cserépbe elültetett az iskola számára egyet a nyári bonyhádi bajor-magyar testvértalálkozóra készített speciális ceruzák közül, amelyek végén egy kis kapszulában virágmagok találhatók. Ezek öntözés és napfény hatására később szárba szökkennek, belőlük új növény fejlődik.

Az igehirdetés után Novotny Dániel iskolalelkész beiktatása következett, amelynek során 16 lelkész mondott áldást és énekelte a Confirma ősi szövegét. Majd az új tanulók megáldásával, Veizer Valéria igazgató beiktatásával, és az újonnan kinevezett tanárok – köztük Lőrincz Csaba aszódi parókus lelkész, mint az iskola vezető hitoktatója – eskütételével folytatódott az istentisztelet. Mindezek után az új intézményvezető ünnepélyesen megnyitotta a tanévet, és az iskola hagyományainak megfelelően az új diákokat és oktatókat nevük elhangzása mellett kézfogással is köszöntötte. Az eseményen énekkel szolgált az iskola kórusa Szabó Andrásné vezetésével, valamint első és második osztályos tanulók Túrmezei Erzsébet Szeptember című versét adták elő.

A Himnusz eléneklése zárta a tanévnyitót, ezt követően került sor a Nagy Tamás Ybl-díjas építész által tervezett új épületszárny átadására az általános iskola főbejáratánál. Az épületet Fabiny Tamás püspök szentelte fel, majd miután odaajándékozott egyet-egyet az elültethető ceruzák közül az iskola volt és jelenlegi igazgatójának, lelkészeinek és tervezőjének, a Nagy Tamástól megkapott kulcsokat átadta az iskola vezetőjének. Amint Veizer Valéria igazgatónő kinyitotta a bejárati ajtót, végre elérkezett az a várva várt pillanat, amikor a kisdiákok egymást kézen fogva bevonultak és birtokba vették gyönyörű szép, új iskolájukat. 

Az épület bejárását és megtekintését követően a meghívott vendégek ünnepi fogadáson vehettek részt az általános iskola tornatermében, amelyen Roncz Béla címzetes igazgató ismertette az építkezés történetét, valamint köszöntőt mondott Vécsey László országgyűlési képviselő, Sztán István polgármester, Helena Pasiaková, a tisoveci testvériskola leköszönő igazgatónője és Fábri György felügyelő üdvözletét is tolmácsolva Benczúr László, az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője, az iskola igazgatótanácsának elnöke.

Az estébe nyúló ünnepi alkalom végén Veizer Valéria és Roncz Béla köszönetet mondtak az épület kivitelezőinek és mindazoknak, akik az építkezésben sokat segítettek, majd a terített asztalokhoz invitálták a vendégeket.

Kísérje továbbra is Isten gazdag áldása az iskola életét, az elvetett magok érését és növekedését!

Képgalériánkban nem csak az ünnepségről, hanem az új iskoláról is láthatnak fotókat:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!