Fabiny Tamás püspök és Pángyánszky Ágnes adjunktus a református teológus hallgatók csendesnapján járt Tahiban

Fabiny Tamás püspök és Pángyánszky Ágnes adjunktus a református teológus hallgatók csendesnapján járt Tahiban

Share this content.

Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Bölcsföldi András
Tahi – Szeptember első hétvégéjén tartották tanévkezdő csendesnapjukat a Károli Gáspár Református Egyetem lelkész és hittanár szakos hallhatói Tahiban, a Sion-hegye konferenciaközpontban. A lelki felkészülést nyújtó program középpontjában az igehirdetés állt.

A bevezető előadást dr. Pángyánszky Ágnes adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője tartotta Megjelenített üzenetek – igehirdetés más módon címmel. 

Ezt követően a tanárok által vezetett igehirdetői műhelyeken vettek részt a hallgatók, egyebek mellett a következő témákban: igei, kép-, illetve zsoltár meditáció, imaösvény, alternatív, filmes és igei áhítat. Sor került bibliakörökre, kirándulásra és úti beszámolókra is.

A záró istentiszteletet dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke tartotta 1Kor 1,21 alapján, Az igehirdetés bolondsága témában. A csendesnap végén a püspök együtt osztott úrvacsorát Bölcsföldi András spirituálissal, az alkalom szervezőjével. 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!