„Semmi természet” – A 200 éves Arany János és a 20 éves Misztrál együttes Balassagyarmaton

„Semmi természet” – A 200 éves Arany János és a 20 éves Misztrál együttes Balassagyarmaton

Share this content.

Szöveg és fotó: Bartha István
Balassagyarmat – A Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó szervezésében rendezték meg 2017. október 12–15. között az Orpheusz Olvasótábort, amelynek immár harmadik alkalommal a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség adott otthont. A tábor szervezője Erős Kinga, a Magyar Írószövetség titkára.

A résztvevők – többségükben a trianoni határokon túl élő magyar fiatalok – idén is a Szabó József Tanulmányi Házban foglaltak szállást. Szombaton a táborozók Hollókőre látogattak autóbusszal, ahol a helyi kulturális és történeti nevezetességek megismertetését célzó idegenvezetést kaptak, emellett a szüreti felvonulás forgatagában is elvegyülhettek.

Szokásaikhoz híven két nyilvános rendezvény is gazdagította programjukat, amivel megajándékozták balassagyarmati vendéglátóikat. Október 13-án, pénteken este 19 órakor Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek Semmi természet címmel a 200 évvel ezelőtt született Arany János tiszteletére, a költő műveiből, műfordításaiból és egyéb szövegeiből összeállított előadással örvendeztették meg a táborozókon kívül a város irodalom iránt rajongó közönségét.

A 14-én, szombaton este fél nyolckor kezdődött koncertjén pedig a Misztrál együttes kápráztatta el az érdeklődő vers- és zenekedvelőket. 

Mindkét alkalommal megtelt a gyülekezeti terem, és a nézőtéren ülők vastapssal jutalmazták az előadásokat. A legközelebbi ünnepi alkalmon, az október 22-én, vasárnap 9 órakor tartandó istentiszteleten dr. Korányi András egyháztörténész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese hirdeti az igét, majd ezt követően a gyülekezeti teremben előadást tart a lutheri reformációról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!