Evangélikus lelkész: Egyházként nem vonulhatunk ki a világból

Evangélikus lelkész: Egyházként nem vonulhatunk ki a világból

Share this content.

Forrás: orientpress.hu, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Budapest – Hogyan és mit meríthetünk a reformáció elmúlt ötszáz évéből? Milyen lehetőségek vannak, hogy elérjük és megszólítsuk a ma emberét? A Rádió Orient vendégeként erről és saját gyülekezetének életéről beszélt a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség vezetője, Benkóczy Péter lelkész.

A 2017-es, lassan a végéhez közeledő Reformáció 500 jubileumi emlékév olyan utazásra hívta a hívőket és nem hívőket egyaránt, amelynek során, felekezettől függetlenül, újra felfedezhettük az elmúlt félezer esztendő szellemi és vallási örökségét, együtt keresve választ arra, mit is jelent a ma embere számára az a megújulási hullám, amit egykor – sarkítva – egy papírdarab indított el.

Benkóczy Péter elmondta: közel áll hozzá az evangélikus kifejezés, mert közvetlenül idézi fel azt a jelentést, amit tagjai által hirdetni is hivatott, jelesül magát az evangéliumot, az örömhírt. Létszámát tekintve az evangélikus felekezet világviszonylatban csak a harmadik legnépesebb történelmi egyház, mégis Magyarországon evangélikusnak lenni talán együtt járhat egyfajta kisebbségi érzéssel, hiszen hazai vonatkozásban már jóval kevesebb tagról beszélhetünk, mint például a történelmileg és földrajzilag is erősebb behatást érő Németországban. E tény azonban rengeteg értéket és lehetőséget is rejt ‒ magyarázta a lelkész, hiszen egyebek mellett az ebből a körülményből adódó személyesség és egymásra utaltság, a „van még kiért dolgozni” érzés plusz örömforrást jelent.

Evangélikusnak lenni ma Magyarországon és ‒ Kőbányán is ‒ a kicsinység, de a családiasság élménye is egyben

– mondta Benkóczy Péter. A Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség külön hangsúlyt fektet ennek a jellegnek a megóvására is, miközben igyekszik minden szinten lépést tartani a ma kihívásaival.

A fókuszban a közösségi létforma áll, e célt szolgálják a különböző feladatdelegálások. A különböző korosztályok számára többféle csoport is elérhető: hittan kicsiknek, nagyoknak, működik egy úgynevezett Emmaus kör, amely a középkorosztályt célozza meg, illetve van egy kifejezetten idősebbekre koncentráló szenior bibliaóra ‒ tudtuk meg a lelkipásztortól, aki kiemelte: fontos, hogy minden korosztályt a saját hangján szólítsanak meg, folyamatosan keresik tehát a lehetőségeket a kapcsolatteremtésre, például havonta filmklubot rendeznek.

Házas közösséget is szeretnének létrehozni idővel, ebből a szempontból is fontos a működő jegyesoktatás ‒ mutatott rá Benkóczy Péter, hiszen itt kristályosodhat ki, mi a múlt, a jelen, és hogy mi is a jövő, ez tehát a felekezet életben tartásának kulcsfontosságú eleme. Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre inkább igény mutatkozik arra, ne egyszeri találkozásra korlátozódjon a gyülekezet és a friss házasulók kapcsolata.

Baba-mama kör is van, ami azért nagyon hasznos, mert sokszor a keresztelő után elvész a kapcsolat a családokkal ‒ mutatott rá a lelkész. Egy ilyen fórum azonban ‒ illeszkedve a mai kor elvárásaihoz és a körülményekhez ‒ vonzóvá teheti a kisgyermekes családok számára, hogy folyamatosan jelen legyenek a gyülekezet életében, hiszen egyrészt lelki feltöltődést jelent, másrészt az édesanyák megélhetik a sorsközösségben létezés örömét is ezekben az elszigetelt időszakokban.

A fiatalok megszólítása leginkább a hitelességgel érhető el, hiszen egy meglévőhöz kívülről hozzákapcsolódni mindig nehéz

– húzta alá Benkóczy Péter. Rengeteg jó módszer van, ám leginkább mégis az interaktív, élményszerű, valódi figyelemmel a fiatalság felé forduló párbeszéd az, ami vonzhatja a fiatalokat.

Kőbányán 1200-an vallották magukat evangélikus vallásúnak a legutóbbi népszámlálás alkalmával – tudtuk meg –, noha a gyülekezeti nyilvántartás ennél azért kevesebb nevet számlál. A rendszeres templomba járók létszáma még ennél is kevesebb, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a legkisebbnek is mindig értéke van.

Ezért is törekednek az emberek elérésére különböző „külső platformokon”, mint például a szeptember 16-án Szólunk címmel megrendezett városmissziói és családi napon, amelynek a kőbányai Óhegy park adott otthont, a Pesti Evangélikus Egyházmegye, a Kőbányai Evangélikus Egyházközség, a X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a KÖSZI Keresztény Önkéntesek Csapata, a Reformáció 2017 és az Erős Vár FC támogatásával.

A névválasztás nem volt véletlen – mutatott rá –, ugyanis a reformáció négy soláját rejti: (sola fide, sola scriptura, sola gratia és solus Christus) egyedül a hit, az írás, a kegyelem és Krisztus által. Mindez pedig kiegészül a provokáció gesztusával, aktivitásra, tettrekészségre hív.

Ilyen jellegű rendezvénye az egyházközségnek még nem volt, és hogy egy profán környezetben is hangosan tudtak szólni, annak külön hangsúlya van ‒ emelte ki a lelkipásztor, hozzátéve, a városmissziós nap fontos tanulási folyamat része is egyben, hiszen egyértelműen rámutat, hol várnak még feladatok rájuk, és hogy „még közelebb kell jönni”. Mint fogalmazott: „Szép és meghitt része az Óhegy park Kőbányának”, mégis lehet bátrabb a gyülekezet, ha a missziót komolyan gondolja. Az apropó ugyan az ötszázadik évforduló volt, de bőven van még tennivalója a ma generációjának is.

Fontosak ezek a rendezvények, hiszen lokálisan is meg tudnak szólalni általuk a gyülekezetek, jelen esetben a kőbányai, mindez pedig az evangelizációnak is nagyon hangsúlyos eleme, legalább annyira, mint az október 14-én tartott Országos Evangelizáció, amelyre a Deák téren került sor.

Egyházként nem vonulhatunk ki a világból: a feladatunk szólni, kommunikálni és párbeszédet kezdeményezni. Nem szabad, hogy az evangelizáció belmisszióvá váljék: látható, emberarcú, megszólító és megszólítható egyházra van szükség.

– mondta Benkóczy Péter.

E küldetésükben a X. kerületben világi támogatásra is mindig számíthatnak, ugyanis – mint ahogyan a lelkipásztor fogalmazott –, a kőbányai önkormányzattal nagyon bensőséges és zökkenőmentes az együttműködés: nemcsak anyagi, de emberi támogatást is bőven kap az egyházközség. Programok, pályázatok – például nyári gyermektáborokra – segítik a kőbányai gyülekezet életét és munkáját.

A kerület többi felekezetével is jó kapcsolatot ápolnak, a kőbányai ökumené messze földön híres. A mély kollegiális kapcsolatokon túl baráti kapcsolatok épültek az elmúlt évek során a kerületi egyházak között, az időről-időre megrendezendő kerületi ökumenikus imahét nyomán, amelyre legközelebb 2019 januárjában kerül majd sor Kőbányán.

Benkóczy Péter találkozási pontként említette az immár komoly hagyományokkal bíró kőbányai kórusfesztivált is, melynek a református templom ad otthont, és ahol szintén évről évre találkoznak a felekezeti énekkarok. Külön megemlítette a Havasi Gyopár Alapítvány égisze alatt megvalósuló azon alkalmakat, amikor húsvét, és – most legközelebb – karácsony előtt Balogh Attila plébános atyával (Kőbányai Szent László Plébánia) és Szilágyi Sándor András lelkipásztorral (Kőbányai Református Egyházközség) tart közös igehirdetést és előkészületi elmélkedést, amely az ünnepre való felkészítésen túl hitelesen képviseli az ökumené megélésének fontosságát is.

Címkék: Benkóczy Péter -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!