Tagja a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Bizottságának is. A közelmúltban munkáját a Déli Evangélikus Egyházkerület „Az év pedagógusa” címmel ismerte el.
„Talán annak tudható be az elismerés, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan fejlődött az intézmény — mondja Kolarovszki Zoltán. — Tavaly általános iskolát kezdtünk el működtetni, ősszel óvodát indítunk, már van is egy kiscsoportunk.”
Kolarovszki Zoltán elmondta, hogy az evangélikus egyházban számtalan funkciót betölt, de a legfontosabb számára az iskola, amelyet nem titkoltan missziós céllal tart fenn az egyház. Az intézmény feltételrendszerét szeretnék folyamatosan javítani.
„Részt veszek egyházközségi rendezvényeken, legutóbb egy ételosztáson is Békéscsabán – folytatta az igazgató. – Történelemtanárként a kora középkor, az Árpád-házi királyok érdekelnek nagyon.”
Szabadidejében a központi szerepet természetesen a családja, hat évvel ezelőtt született kislánya tölti be. Emellett kézilabda-játékvezetőként a sport is életének szerves része.
„Tizennyolc éve vagyok játékvezető, jelenleg az NB I/B-ben és utánpótlás-mérkőzéseken vezetek. Korábban Szabó Imrével körülbelül nyolcvan-száz élvonalbeli találkozón bíráskodtam. Azért a pontatlan szám, mert erről soha nem vezettem statisztikát. A vezetői attitűd egyébként mindkét helyen, az iskolában és a pályán is nagyon fontos.”