Egyházak az értékalapú és hatékony Unió mellett

Egyházak az értékalapú és hatékony Unió mellett

Share this content.

Forrás: ceceurope.org, reformatus.hu
Brüsszel – Az Európa jövőjéről folytatott nagyszabású ökumenikus eszmecsere részeként vallási vezetők találkoztak európai intézmények képviselőivel Brüsszelben 2017. november 7-én az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) szervezésében.

Keresztyén, zsidó, hindu és mormon egyházi vezetők tizenharmadik alkalommal vettek részt az évenként megrendezett magas szintű egyeztetésen az európai intézmények vezetőivel. A tanácskozásra az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans és az Európai Parlament első alelnöke, Mairead McGuinneess meghívására került sor, témája pedig „Európa jövője: értékalapú és hatékony Unió” volt.

Emmanuel franciaországi metropolita, a CEC alelnöke úgy fogalmazott, hogy „Európa dinamikus kontinens marad mindaddig, amíg jövőjére a gyakorlati szolidaritás jegyében tekint, azaz kiáll a mindenkit megillető kölcsönös béke, egyenlőség és testvériség politikai látomása mellett”. Az alelnök hozzátette, hogy az „európai közös otthon jövőképében a CEC is osztozik”.

A résztvevők megvitatták a kontinens jövőjét érintő aggasztó kérdések széles körét, beleértve a közös értékekre építő, összetartó Európa megerősítésének szükségességét, a radikalizáció folyamatával kapcsolatos tudatlanságot, illetve azt, hogyan lehet a hangzatos nyilatkozatokat aprópénzre váltani. Az Egyesült Királyságból érkező képviselők azon félelmüknek adtak hangot, hogy a tavalyi Brexit népszavazás nyomán Európa széthullása fenyeget.

A tanácskozás témája kapcsán Timmermanns megjegyezte, hogy „a belső piac, a közös valuta és hasonló eszközök segíthetik a közös értékek megalapozására tett törekvéseket”. Az alelnök arra biztatta az egyházi vezetőket, hogy folytassák az értékek megosztására, a különbségek tiszteletben tartására és a kölcsönös megértésre tett erőfeszítéseiket, mondván, hogy „a közös értékek jelenünk és jövőnk kulcsai”.

A felek abban is megállapodtak, hogy a 2019-ben az európai intézmények olyan tanácskozást hívnak egybe, amelyen az európai egyházak és vallási közösségek fiatal tagjai vesznek majd részt.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón az európai egyházak képviselői óvtak az összetett problémák leegyszerűsítésétől és nyitottságra buzdítottak az egyet nem értő közösségek közötti párbeszédben, a Biblia és a keresztyén hagyomány példáit követve.

Az Európai Bizottság és az egyházak, vallási szervezetek és közösségek, valamint filozófiai és nem vallásos szervezetek között rendszeresek a magas szintű találkozók és munkamegbeszélések a Lisszaboni Szerződés 2009. évi hatályba lépése óta, amely szerint „az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget”, elismeri identitásukat és különleges hozzájárulásukat. Az Unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tart fenn ezekkel az egyházakkal és szervezetekkel”. A résztvevők között a különböző keresztyén felekezetek képviselői mellett imámok, rabbik és buddhista szerzetesek is részt vettek a CEC honlapján közölt beszámoló szerint.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!