Jahja a szufi misztikus költészetből adott nekünk kóstolót, Szemira segített a tolmácsolásban. A költemények perzsa nyelven szólaltak meg Jahja szuggesztív előadásában. A nyitó versben a gondolkodó, lámpással a kezében járja a várost és keresi az Embert.

Az est élményszerű volt. Az előadás kezdetén Jahja arra kért bennünket, hogy keressünk a mobilunkon egy zenét és játsszuk le azt. Megszólaltak klasszikus zenei darabok, keleties zenék, rock és egy csengőhang is. Nagy hangzavar lett a zsúfolt teremben. Jahja ezzel  illusztrálta, hogy elménk nap nap után hasonló terheléssel találkozik. A belső csend megteremtése is feladat. Előadásával azt szeretné segíteni, hogy a lényegre figyeljünk.

A beszélgetés a szeretet és a barátság légkörében zajlott. Túrós és tökös rétest ettünk, gyertyát gyújtottunk, teáztunk, beszélgettünk. Több mint harmincan jöttünk össze, alig fértek el a pótszékek.

Jahja az idő nagyobb részében a szufi költészet egyik toposzáról, a szerelemről beszélt. A szeretet, a szerelem mibenlétén tűnődve, a jelenlévők megfogalmazták, hogy a szufi misztikával foglalkozni a háború és erőszaktól sújtott iráni helyzetben a remény maga.

Az előadást Nagy Panka, a Diakónia munkatársa kezdeményezte, célunk az volt, hogy a menekültek ne csak a megsegített, a kiszolgáltatott pozíciójában jelenjenek meg. Jahja előadóként, emberi méltóságát visszakapva gazdagította a hallgatóságot. Ezen a perzsa irodalmi esten békében és szeretetben találkozott az iszlám és a kereszténység, a magyar vendégszeretet és a perzsa kultúra.