Három korál, három korszak

Három korál, három korszak

Share this content.

Forrás: kanizsaujsag.hu
Nagykanizsa – Utolsó állomásához érkezett a reformációs koncertsorozat az evangélikus templomban. A gyülekezeti közösség idén a reformáció 500. évfordulója alkalmából több zenés estet is szervezett, emlékezve a félévezreddel ezelőtti eseményekre. Szombaton este Finta Gergely orgonaművész játékát hallhatták az érdeklődők Három korál, három korszak címmel.

„A mai műsor tulajdonképpen három korálra épül. Hiszen a reformáció szempontjából nagyon fontos a gyülekezeti énekek komponálása, Luther erre nagyon nagy hangsúlyt fektetett és a mai műsor gerincét három ének adja. Kettőt ezek közül Luther írt, egyet pedig egy későbbi énekszerző Philipp Nicolai. Mind a három korál, három különböző feldolgozásban fog megszólalni. Természetesen Johann Sebastian Bach az egyik szerző és előtte egy Bach előtti komponista és a végén megszólal egy Gárdonyi Zsolt feldolgozás” – mondta Finta Gergely orgonaművész.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!