Prácser Károlyné Schvalm Rózsa – nyugdíjas, Nagyvázsony
Az ember élete teljesen megváltozik, ha megerősödik a hite! Gyermekként hittanra, istentiszteletre jártam, de volt egy igen hosszú időszak az életemben, amikor nem igazán kötődtem a gyülekezethez. Egyszer, az akkori lelkész, Horváth József, megszólított az utcán és megkérdezte, hogy miért nem lát engem a templomban. Azt mondtam, hogy nekem nagyon sok a dolgom, sose tudok odaérni… Igazság szerint akkor is hittem, de a gyülekezethez nem tartoztam.
Amikor édesanyám súlyos beteg lett, akkor kezdtem sokat imádkozni, kértem, hogy segítse meg az Úr. Betegsége alatt a lelkész úr többször is eljött édesanyámat meglátogatni, vigasztalást nyújtott neki és nekem is. Azóta fiammal együtt ismét járok a templomba, újra része vagyok a közösségnek.
Szeretek verseket írni. Legtöbb versemet a prédikációk, igeszakaszok inspirálják. Olyankor elmélyedek a szövegben, átgondolom és vers lesz belőle, amit később az istentisztelet keretében el is szavalok. Ezzel is igyekszem a gyülekezetet szolgálni.