Bachot csak teológiai ismeretek segítségével lehet megérteni – Beszélgetés Mekis Péter orgonaművésszel

Bachot csak teológiai ismeretek segítségével lehet megérteni – Beszélgetés Mekis Péter orgonaművésszel

Share this content.

Budapest – Mekis Péter a Zeneakadémián szerzett orgonaművész, tanár diplomát. 2009 óta tölti be a Deák téri gyülekezet másodorgonista állását. Egyben ellátja a Lutheránia korrepetítor-kántor teendőit is. Szöveg: Takács Gábor, fotó: Mekis Péter archívumából

- Hogy került a Deák térre?

- Kamp Salamon hívott, már korábban is dolgoztunk együtt. Egyébként nagy megtiszteltetés olyan elődök nyomdokaiba lépni, mint Zalánfy Aladár, Weltler Jenő, Trajtler Gábor. Nagyon jó a munkakapcsolatom Finta Gergellyel, akivel osztozunk a szolgálatokon. Igazi kihívást jelent számomra, hogy a legtöbb kantátazenés istentiszteleten én ülök az orgonánál.

- Mit jelent pontosan a korrepetítor-kántor feladatkör?

- A Lutheránia keddi és pénteki próbáin én a zongoránál képviselem a teljes zenekart. Így tanuljuk be a műveket.

- Van-e kedvenc zeneszerzője?

A barokk szerzők állnak hozzám a legközelebb: Bach, Buxtehude, Bruhns, Lübeck és mások. Ebből a szempontból is szerencsésnek tartom magam, hiszen a Deák téri orgona barokk diszpozíciójú. 1971-ben épült, 44 sípsorral rendelkezik. Ez igen nagy szám, hiszen a közepes méretű orgonákban 20-30 sípsor található. Trajtler Gábor tervezte, miután behatóan tanulmányozta az észak-német orgonákat.

- Gyakran tart orgona bemutatókat. Milyenek a tapasztalatai?

- A hallgatóság egy része nagyon szívesen vesz részt az orgonazenés áhítatok után a bemutatókon. Persze negyven-ötven percben szinte lehetetlen bemutatni egy ilyen rendkívül összetett hangszert. Egyébként több helyen is nagy örömmel tanítok: Úriban és Mendén a zeneiskolában szolfézst, a Fóti Kántorképző Intézet téli és nyári tanfolyamain pedig orgonát és liturgikus orgonajátékot.

- Bachot éppen Kamp Salamon nevezi gyakran az ötödik evangélistának. Ezt hogy kell értenünk?

- Bach zenéjét lehetetlen megérteni bizonyos alapvető teológiai ismeretek nélkül. Kantátái tulajdonképpen igemagyarázatul is szolgálnak. A zenét az igehirdetés szolgálatába álltja. Az sem véletlen, hogy művei elé mindig odaírta: Jézus segíts !

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!