Különös és szép találkozás volt ez a református költő és az evangélikus zeneszerző között: Arany János több, Felix Mendelssohn-Bartholdy-t is érintő cikket közölt folyóirataiban (főképp német fordításokból), amelyekből jól látható a költő nagyrabecsülése a muzsikus iránt. Az is fontos kapocs kettejük között, hogy az Arany által fordított Szentivánéji álom bemutatóján (1864) Erkel Ferenc Mendelssohn zenéjét vezényelte.
A templomi est épp ezért e „találkozások” jegyében formálódott: az első részben Csörsz Rumen István irodalomtörténész, régizene-kutató- és előadó szólaltatta meg Arany verseit és népzenei gyűjtésének egy-egy darabját, majd a gimnázium színjátszókörös diákjai adtak elő néhányat Arany János költeményeiből (Mindvégig; Fiamnak; A hegedű; Szondi két apródja).
Az első rész befejezéseként Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának egy rövid részletét láthattuk, s rögtön felelt rá egy vidám részlet Mendelssohn Szentivánéji...-zenéjéből is.
Az est második részében Bence Gábor karnagy-tanár vezényletével szólalt meg Felix Mendelssohn-Bartholdy Reformáció-szimfóniája a kelenföldi evangélikus gyülekezet kibővített zenekarának előadásában. (Ez utóbbi előadás videóját, az utómunkák után, később fogjuk publikálni honlapunkon.)
A két nagy alkotó kései „találkozása” ma, a 21. században is bizonyította Arany János igazát, melyet a költő a Széchenyi emlékezete című versében fogalmazott meg:
Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.