„Bár kevés az erőd, de megtartottad az én igémet és nem tagadtad meg az én nevemet.” Ezzel a Jelenések könyvéből való igével ütötte le hirdetésében a II. Szórványnap alaphangját a szervező lelkész, Koszta István, utalva a zárványlét nehézségeire, de lélek- és hiterősítő ajándékára is.

Vasárnap, május 12-én a brassói magyar evangélikus-lutheránus egyházközség második alkalommal tartotta meg a szórványnapot. Az ünnepre meghívták a leánygyülekezeteket: Barcarozsnyó, Feketehalom, Vidombák, és Keresztényfalva tagjait; ugyanakkor a halmágyi, fogarasi, Székelyzsombor és Kőhalom vidéke egyházközségeinek tagjait. Sőt, kinyújtották kezüket a távolabbi, megyehatáron és Kárpátokon túli evangélikusok felé is, jelezték: összetartoznak. S e gesztus nem maradhat válasz nélkül a harmadik szórványnapon is!

„Szeretnénk, ha a rendezvényünk hagyományteremtő lenne. Igen fontos számunkra minden egyháztag, függetlenül attól, hogy hol él és milyen felekezetű. A szórványban élők fokozottabb figyelmet igényelnek a felekezeti és nemzetiségi identitás megőrzése végett, ezért ez a nap is arra hívatott, hogy jó reménységet nyújtson az evangélium által a megmaradásra és az építkezésre. Krisztus parancsa kitartó szolgálatra hív és küld bennünket. Ebben a bizonytalanságot szító, megosztást szorgalmazó, érdekektől vezérelt egyre betegebb társadalomban kell megkeresni a ránk bízott kicsinyeket értük és velük kell együtt munkálkodni Isten dicsőségére” – foglalta össze a találkozó célját Koszta István brassói evangélikus-lutheránus lelkész.

A vasárnapi rendezvény istentisztelettel kezdődött. Zelenák József esperes igehirdetésében hangsúlyozta: „Igényeljük a békességet és jó az erős vár falai között Isten kegyelmét megtapasztalni.” Figyelmeztetett arra, hogy a karizmatikus személyiségek munkájára, de mindenekelőtt a Léleknek erejére van szükségünk. „Ha hiányoznak a karizmatikus személyek a közösségekből, a lelkiséget megélni nehezebb, ám a Pártfogó velünk lesz örökké, ígérte meg Krisztus”– mondta Zelenák József.

Kunos Lajos székelyzsombori lelkész a szórványmunka mindennapjairól szólt, a tervek és azok megvalósulásának fontosságáról beszélt. Feltette a kérdést: de mit is tartunk szórványnak és valójában hol él zárványban az (evangélikus) magyarság?

A romániai evangélikus-lutheránus egyház elöljárói is szokták úgy meghatározni közösségüket, mint többszörösen kisebbségi, szórványegyházat. Ugyanis a mai Magyarországnál valamivel nagyobb területen, szétszórtan él a közel 30 ezer lélek. Harminckilenc anyagyülekezetben és száznál is több szórványközösségben.

„Több-kevesebb igazság van abban is, hogy a nyugati protestantizmus végvárán élünk. De úgy is fogalmazhattam volna, hogy a magyar protestantizmus peremvidéke vagyunk, mert tőlünk keletre és délre már egészen más kultúra és spiritualitás, a görögkeleti határozza meg a társadalmi környezetet.” – írta Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök.

Egyre több jel utal azonban arra – például a brassói II. Szórványnap is –, hogy az egyházi elöljárók és a hívek szemléletében az utóbbi években örvendetes váltás következett be. Egyre kevesebben tekintenek úgy a szórványlétre mint összeroppantó teherre. A szórvány az értékőrzés és értékteremtés lehetőségének terévé válik.

A paradigmaváltás folyamatban van, ám hogy ne legyen újra úrrá rajtunk a „nem lehet”lélekölő érzése, hanem inkább valljuk a „lehet, mert kell” parancsát, ezért van szükség a Szórványnaphoz hasonló együttlétekre. Amelyeken kiderül, hogy a szórvány szó csupán az evangélikusok lélekszámát jelzi, de nem a közösség pusztulást, ellenkezőleg feladatot jelöl ki. Ami nem letaglóz, hanem ellenkezőleg arra sarkal, hogy az építkezést tovább kell folytatni.

Koszta Enikő halmágyi lelkész megerősítette ezt, miként Kunos Lajos felvetését is. A 150 lelkes halmágyi–sárkányi–fogarasi evangélikus közösség élő, önszervező gyülekezet, mondta. „Öregedünk, fogyunk, sokan kivándorolnak, de a biztonságérzetünket növesztjük, például az ilyen találkozók révén” – vázolta a jelenlegi helyzetet Koszta Enikő.

Erősítette az összetartozás érzetét a közös úrvacsoravétel.

Ezt követően az udvaron majálist tartottak, ahol a Német Fórum fúvószenekara, és a Bokréta néptánc együttes szórakoztatta a közösséget.

A II. Szórványnap valóban a hagyományteremtés tényét igazolta.