Soltész Miklós kiemelte, ez különösen fontos akkor, amikor Brüsszelben „ismét vérpadra állítják Magyarországot”, amikor egyes nyugat-európai politikusok és „magukat civilnek álcázó szervezetek” azon munkálkodnak, hogy gyökerestől kitépjék, elfeledtessék az Európai Uniót is felépítő keresztény értékeket, azt a kultúrát, amely csodálatos templomokat, építészeti emlékeket, művészeti alkotásokat hagyott az utókorra.
Az államtitkár emlékeztetett arra, a kormány a múlt év végén „mintegy karácsonyi ajándékként” döntött arról, hogy 880 millió forinttal támogatja a békéscsabai evangélikus nagytemplom (Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma), a jaminai városrész evangélikus temploma és gyülekezeti háza, valamint az egykori magtár épületének felújítását.
Kutyej Pál, a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség igazgató-lelkésze az MTI-nek elmondta, a nagytemplom felújítására mintegy 550 millió, a jaminiai templomra 150 millió, a gyülekezeti házra 100 millió, a magtárra pedig mintegy 80 millió forintot fordítanak.
Közölte, a nagytemplom felújításával jövő májusra kell szerződés szerint elkészülni, reményei szerint júniusban újra tudják szentelni. A jaminai templom felújítása hamarosan befejeződik, a gyülekezeti házé napokon belül kezdődik és kora tavaszra ér véget. A magtár kivitelezése pedig - ahol a fiatalok számára közösségi teret alakítanak ki - januárban kezdődhet és a tervek szerint júliusra fejeződik be - tette hozzá Kutyej Pál.
Vantara Gyula (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője Békéscsaba egyik jelképének nevezte az evangélikus nagytemplomot, amely a reformáció 500. évfordulója alkalmából újulhat meg.
Hozzátette, reményeik szerint jövőre, Békéscsaba újratelepítésének és a helyi evangélikus egyházközség létrejöttének 300. évfordulója alkalmából sikerül felújítani a nagytemplommal szemben lévő, annál korábban épült úgynevezett evangélikus kistemplomot is.
Soltész Miklós államtitkár a látogatás alkalmából egyeztetést folytatott a választókerület valamennyi egyházi vezetőjével.