Lélekemelő dallamok a kaposvári evangélikus templomban

Lélekemelő dallamok a kaposvári evangélikus templomban

Share this content.

Szöveg: Pongrácz Máté
Kaposvár – Felemelő programmal várta az evangélikus gyülekezet az elcsendesedni, töltekezni vágyókat advent második vasárnapján Kaposváron. A több mint 15 éves múltra visszatekintő Evangélikus Adventi Koncert idén is számos különlegességet tartogatott.

A zsúfolásig megtelt templom közönségét Vönöczky Gábor evangélikus karnagy köszöntötte, és felhívta a hallgatóság figyelmét a Jézusra figyelő zenei nyitottságra. A koncerten fellépett a Somogyvámosi Ökumenikus Énekkar, az Arcadelt Kamarakórus, a Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa, az Una Barca Énekegyüttes, a Tapolcai Protestáns Énekegyüttes és a Kaposvári Evangélikus Kórus. Orgonán Kardos Kálmán Händel Preludium és Capriccio művét adta elő.

A műsort hallgatva többször is felemelő pillanatokat élhetett át a népes közönség. A Somogyvámosi Ökumenikus Énekkar tiszta hangjai után az Arcadelt Kamarakórus finom és lágy énekei az elmélyülést segítették a zene világában. Lucz Zsófia vezetése mellett a hallgatóság tetszését különösen is elnyerte Max Reger Mariä Wiegenlied-éneke és Joseph Bovet O nuit brillante című műve. 

Az est folytatásaként a Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa következett, akik könnyedebb muzsika felé vezették a közönséget. Szűcs Kata és Luca zeneiskolások tiszta hangon elénekelt népdala, majd Lukács Enikő szólóéneke hatalmas tetszést aratott. A továbbiakban három, evangélikus gyülekezetekhez is kötődő kórus következett, mely több adventi és karácsonyi korált megszólaltatva hangolt az ünnepre. A Kodály, Haydn, Monteverdi és J. S. Bach művei igazán lélekemelő élményt nyújtottak.

A hosszú, de tartalmas este vége felé azt gondolhatta a jelenlevő, hogy nem lehet hova fokozni az est hangulatát, azonban a hat kórus közös fellépése, melyben közel 50 énekes vett részt, megkoronázta a hangversenyt. A közös műveket a Liszt Ferenc Zeneiskola klarinétegyüttese kísérte.

Az immár hagyományos koncert – hisszük – elérte célját, és segített abban, hogy a hallgatóság még jobban átélhesse az adventi várakozás különleges jelentőségét. A hangverseny után szeretetvendégségre került sor az evangélikus gyülekezeti teremben, ahol jó hangulatban lehettek együtt a meghívott kórusok. 

p.p1 {margin: 0.0px 0.0px 10.0px 0.0px; font: 14.0px 'Trebuchet MS'; color: #000000; -webkit-text-stroke: #000000}
p.p2 {margin: 0.0px 0.0px 10.0px 0.0px; font: 11.0px 'Trebuchet MS'; color: #000000; -webkit-text-stroke: #000000}
p.p3 {margin: 0.0px 0.0px 10.0px 0.0px; font: 11.0px 'Trebuchet MS'; color: #000000; -webkit-text-stroke: #000000; min-height: 12.0px}
span.s1 {font-kerning: none}

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!