Havi igénk  így hangzik: „...Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa.” (Lk 1,78–79) 

Zakariás énekében jelentős hangsúlyt kap Isten látogatása, amely sokszor az ítélet jele, de ez a látogatás Isten kegyelmét hozza el. Előzménye annak a csodának, hogy Krisztus valóságos jelenléte elhozza közénk az Isten országát. Istenünk, aki az üdvtörténet nagy karmestere, az idők folyamán sok szólistát, „hangszeres” prófétát, látnokot, bírát, „Isten emberét” küldött el a nagy karácsonyi oratórium, a megváltás óriáskompozíciójának előadása előtt. Ezredéveken át szóltak az ígéretek, a hangolások, az előjátékok, a Messiás-jövendölések. Az adventi időszakban minden évben megszólalnak újra és újra, mert még tart a kegyelmi idő, a meghallás lehetősége, a rádöbbenés a gyönyörű lelki „szólóénekekre”, amelyek milliók lelkéért csendülnek fel minden egyházi esztendőben újra és újra. Kijózanító Zakariás próféciájának első mondata, mely szerint: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.”  (Lk 1,68) Advent időszakának nagy kísértése, hogy várjuk az Úr Jézus megszületését. A Megváltó pedig már itt van! Zakariás – aki még a születés előtt van – múlt időben beszél Isten nagy tettéről. Amit Isten elhatározott, azt olyan biztosra vehetjük, mint ami már megtörtént. Szoktuk mondani: biztos csak az, ami megtörtént. Bárcsak ilyen bizonyossággal tekintenénk Isten nekünk szóló ígéreteire, főleg Krisztusára! 

Ő a világ világossága, aki ragyog a sötétben. Ragyog a sötétben, hogy utat mutasson, mint a csillag, mely a napkeleti bölcseket vezette a betlehemi jászolhoz. A világ világossága ragyog, hogy az életre vezető útra, Krisztusra igazítsa lábunkat, szívünket. Az adventi időszak „világosságlépcsőin”, az adventi koszorú gyertyasorán haladunk előre. Hétvégén már meggyújtottuk a másodikat is. Sokszor számunkra csak az idegességet jelenti az idő előrehaladása. Nem látunk más célt magunk előtt, csak hogy szebbé tegyük az ünnepünket. Képesek vagyunk mindent megtenni azért, hogy semmi ne zavarja meg az ünnepet. Hallottam olyan helyről, ahol előrehozták az adventi vasárnapokat, hogy a karácsonyt „ne zavarja meg” a negyedik gyertya meggyújtása. Nem vesszük észre, hogy nem mi tesszük széppé az ünnepünket, hanem Krisztus.  

Hittanórán elsős gyermekkel tanultuk Jézus születéstörténetét. Már túl voltunk az angyalok megjelenésén is, amikor megkérdeztem: 

„Hogyan találtak rá a gyermekre a pásztorok?” 

Válasz: „Hát, ő volt Jézus.” 

Mondom: „De nem biztos, hogy ő volt az egyetlen kisgyerek abban a nagyvárosban. Na, akkor hogyan?” 

Felcsillanó szemmel jött a magabiztos válasz: „Onnan áradt a szeretet!”

Benedictus! Áldott az Úr! Hangozzon a mi ajkunkról is az ének, hiszen Isten világosságot gyújtott, hogy kivezessen a halál árnyékának völgyéből, hogy áradhasson szeretete, békessége közöttünk! Ámen.

Elhangzott 2017. december 11-én a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.