„Engem várnak a szigetek”

„Engem várnak a szigetek”

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Gáncs Péter
A címben idézett, ádventben különösen is aktuális ézsaiási próféciának a vizuális megjelenítése, Tichy Kálmán 1947-ben készült festménye gyermekkorom óta végigkíséri az életemet.

Kibővített változata látható a nagytarcsai evangélikus templom szárnyas oltárának 1959-ben festett pünkösdi képén, amelyet már kisgyermekként megcsodáltam, amikor nyaranta ellátogattunk keresztapám, Győri János gyülekezetébe. Akkor még nem sejtettem, hogy életem leghosszabb szolgálati ideje éppen ehhez a képekben igen gazdag templomhoz fog kötni. Tizenhat éves nagytarcsai szolgálatom alatt az oltár előtt megállva pünkösdtől egészen ádventig mindig erre a képre nézhettem fel…

S mit ad Isten: amikor 2003 őszén először ülhettem le a Puskin utcai püspöki dolgozószoba hatalmas, még Raffay Sándortól örökölt íróasztala mögé, a szemközti falon felfedeztem a tarcsai oltárkép előtanulmányának is tekinthető Tichy-festményt, melyet Ézsaiás látomása ihletett: „Engem várnak a szigetek…” (Károli-ford.) Elgondolkoztató a legújabb protestáns fordítás is, amely így hangzik: „Csak szavamra várnak a szigetek…” (Ézs 60,9) De előkerül ez a kép már egy korábbi, úgynevezett Ebed Jahve (az Úr szolgája) énekben is: „…tanítására várnak a szigetek.” (Ézs 42,4)

Az idén csupán háromhetes ádventi időszak elején fontos tisztázni, hogy mi nem egy kisgyermek születésére várunk. Bár kényelmesebbnek tűnne egy babusgatni való Jézuska fogadására készülni, aki nem szól bele az életünkbe. Csakhogy nekünk éppen arra a Mesterre van szükségünk, aki a képen a hajó orrában állva érkezik, hogy tanítsa a szigetvilág sokszínű, tarka népét.

Ez a kép remekül szemlélteti világunk mai helyzetét is. Bár gyakran emlegetjük, hogy egy hatalmas globá- lis faluvá („global village”) lett földünk, ahol minden és mindenki közel került a másikhoz, de ez csak a felszínes, hogy ne mondjam: hamis, hazug látszat. Ma is szakadékok választanak el népeket, vallásokat egymástól. Ahogy egyik ifjúsági énekünkben őszintén vallunk erről:

Átölel minket jóságod, Teremtőnk,

Átölelsz minket, mint tér, mint idő.

És mégis vannak vén falak közöttünk,

Rácsokon át méregetjük egymást:

Börtön az énünk, amelyből kitörni

Nem tudunk bűnünk sziklái miatt.

(EÉ 556,2–3)

Ádvent csillogó fényei könnyen elfeledtetik velünk, hogy ezt a néhány hetet „kis böjtként” kaptuk, hogy őszintén szembesüljünk önző énünk börtönével, bűneink masszív szikláival, amelyektől csak az érkező Úr gyógyító igéje tud megszabadítani minket.

Ebben az összefüggésben érdemes elolvasni Lukács tudósítását, aki leírja, hogy miután Jézus a Simon Pétertől kölcsönkért csónakból tanította a sokaságot, majd pedig a mélyre evezve olyan hatalmas fogáshoz segítette őket, hogy „szakadoztak a hálók”, a csónak tulajdonosa „leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8) Simon ugyanis meglátta a falat, amely elválasztotta a Mestertől, aki viszont egyetlen feloldozó mondattal kaput nyitott a bűnsziklák között: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”

Jézus azért érkezik, hogy leomoljanak az elválasztó vén falak, összetörjenek a rácsok, amelyek elválasztják az embert Teremtőjétől és teremtménytársától. Az ézsaiási prófécia képével élve, aki megérkezik és kiköt az őrá váró szigeteken, hidat épít. Hiszen ő az igazi főpap, a nagy hídverő, a „pontifex maximus”. Ő maga a híd közeli és távoli szigetek és azok lakói között. Hiába ugyanis korunk minden csodálatos kommunikációs eszköze (internet, Facebook, mobiltelefon), sokan szenvednek ma is az elszigetelődéstől, a kínzó magánytól.

Beszédes szimbólum, hogy evangélikus központjainkat többfelé lutheránus szigetnek (insula lutherana) nevezzük. Ez egyrészt utalás kisebbségi szórványlétünk vitathatatlan tényére és arra a küldetésünkre, hogy nyitott, védett kikötőt kínáljunk mindazoknak, akik nálunk keresnek otthont. Ugyanakkor vegyük észre szigetlétünk veszélyes kísértését is. Éppen a Deák téri szigeten tartott Márton-napi „500 pluszos” ünnepünkön szóltam arról, ami hangsúlyt kapott a elnök-püspöki beszámolómban is a zsinat előtt: „Fontos lenne, hogy a jubileumi év elmúltával ne vonuljunk vissza a kinyíló tágas terekről erős váraink fedezékébe, hiszen jézusi küldetésünk szerte az egész világba szól!”

Ne feledjük: arra az ünnepre készülünk, amikor megtört az ősi átok, megszűnt az ember elszigeteltsége. A betlehemi jászolban összeért, újra találkozott az ég és a föld. Jézusban ránk mosolyog Isten szeretete! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 47-48. számában jelent meg, 2017. december 3-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: Égtájoló - Gáncs Péter -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!