„Az egész népből elsőként a pásztorok, a társadalom kirekesztettjei voltak képesek arra, hogy megnyissák lelki füleiket és szemeiket, s elhiggyék az angyali szót, elinduljanak megkeresni a jelet (mely nem egy fizikai varázslat, hanem egyszerűen a jászolban fekvő kisgyermek), és meglássák benne a testet öltött Istent. Az ember nagy lehetőségét épp azok veszik észre, akiknek embertársaik már semmilyen esélyt nem adnak. Az emberi közösségek életét meghatározó eseményről pont azok értesülnek elsőként, akiket az emberiség magától legmesszebbre taszítana, városfalakon (és országhatárokon) kívül rekesztene. Pontosan azok képesek örülni és osztozni ebben a jó hírben, akiknek emberi számítások szerint már semmi okuk örömre.”