A meghívás alapja az a régi  ismeretség, melyet a gyülekezet köthetett a tisztelendő úrral, amikor ő Johann Gyula akkori parókus lelkész mellett káplánként szolgált a német hátterűek körében Szekszárdon és a hozzánk tartozó szórványban. Az is szorosabbá teszi a kapcsolatot, hogy felesége egy a gyülekezet oszlopos tagjainak számító szekszárdi családból származik.

A meghívás apropója pedig az volt, hogy bő félév múlva lejár szolgálati megbízása a Budapesti Német Ajkú Evangélikus Egyházközségben, és új szolgálati helyet kell találnia. Szerettünk volna még egyszer együtt lenni vele, felidézni a múltat, érdeklődni szolgálatáról, családjáról, terveiről.

A kezdő áhítat mottója az ősi arám nyelvű imamondat volt: „Marana tha”, „Uram, jöjj!” Az igei elcsendesedés után a húsz évvel ezelőtti diákat böngészve idéztük fel a Szekszárdon töltött idejét. Érdekes volt látni a régi fotókon a még velünk lévő, de a már közben elhunyt gyülekezeti tagokat, valamint az akkor még konfirmandus, ma már családanyaként templomot látogató testvéreinket…

Rácsodálkozhattunk a budavári német ajkú gyülekezet különleges múltjára, jelenére és sok mindenben eltérő életritmusára. Imádságos szeretettel gondoltunk a lelkész úrra és családja – most még előre nem látható – jövőbeli szolgálatára, új otthonára. Ezúton is kérjük Istenünk őrző áldását mindannyiukra!