Rozsrétszőlőn, a Hajtás utca 40. alatt nagy családi ház áll, amely istentiszteletek, bibliaórák, gyerekhittanok, nyári táborok helyszíne. Az arra járó észre sem venné, hogy evangélikus gyülekezeti ház ez, hacsak meg nem pillantja a kis harangot az épület előtt. Mint megtudjuk, a rendszerváltáskor, a kárpótlási törvénynek köszönhetően – az evangélikus iskola helyett – került az egyházhoz ez az épület, amely korábban egy vállalkozó otthona volt, mára azonban a vörös gránittal lerakott nappali szolgál az istentiszteletek helyszínéül.

Ottjártunkkor a kicsit hűvös, ilyenkor télen nehezen kifűthető, mégis szeretetet sugárzó földszinti szobában kezdünk, ahol a pingpongasztal most egészen más funkciót lát el. Fóliával letakart felületét ugyanis töméntelen mennyiségű szárított hortenzia, tobozok, szalagok, gyertyák, fenyőgallyak díszítik. Bár a látvány kavalkádszerű, látszik, hogy itt alapos, felkészült munka folyik.

Sztankó Gyöngyi nevetve meséli, hogy egyszer még virágkötészettel is szeretne foglalkozni, mert a lelkészi szolgálat mellett ez is mindig álma volt. Mint megtudjuk, ha felkérik, ő díszíti fel egy-két alkalommal esküvőkre, ünnepi alkalmakra a nagytemplomot is, de a nyolcvanas évek közepén például az egyik helyi virágüzletesnek is ő tanította meg, hogyan kell adventi koszorút készíteni, hiszen ebben az időszakban nem sok fogalmuk volt róla a virágkötőknek, mi fán terem ez a Jézusra mutató, hagyományos keresztény dísz.

Az épület falán az egyházmegye templomainak fényképei láthatók, így aki az istentiszteletre igyekszik, mellettük halad el, érezve: nincs egyedül a környék evangélikussága. Nagy ünnepekkor, eseménysorozatok, csendesnapok alkalmával megtelik a terem, de általában húszan-huszonöten jönnek a vasárnapi alkalmakra – tudjuk meg. Most az oltáron már a lelkésznő saját hortenziájából készült adventi dísz látható.

A karácsonyi készülődés természetesen nem egyedül zajlik. Van, hogy tízen-tizenöten készülnek együtt a lelkésznővel. „A koszorúkat viszem istentiszteletekre, a tanyai bibliaórákra, illetve a hittanosokkal együtt gyújtjuk meg a gyertyákat mindig” – meséli. Az elajándékozott adventi koszorúk pedig mindig jó helyre kerülnek, oda, ahol a család nem engedheti meg magának ezt a kiadást, de nagyon is örülnek a szép dísznek.

Állandó segítő is akad Szmolár Judit személyében, aki szintén részt vesz a koszorúkészítésben, a dekorációk kitalálásában. A lelkésznővel ketten készítették azt a látványos, virágszirmokból készült Luther-rózsát is, amely hosszú ideig egyházunk Facebook-oldalának borítóképe volt, és több reformációi programfüzet címoldalán is szerepelt. De persze nem csak az adventi időszakban szereti a virágokat a lelkésznő. Pár évvel ezelőtt például igen szép falinaptárat állított össze: minden hónaphoz maga készítette el az illusztrációul szolgáló kompozíciót.

„Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is” – olvassuk Máté evangéliumában (6,28–29), de a rozsréti készülődést nézve eszünkbe jut Petőfi Sándor Az árva lyány című verse is:

„Szeresd a virágot

És ne féltsd szívedet,

Mert, ki ezt szereti,

Rosz ember nem lehet;

A virág s az erény

Két atyafi-gyermek,

Egy szívben egymással

Nem ellenkezhetnek.

Tudod, mi a virág?

A földnek jósága;

Tudod, mi a jóság?

A lélek virága.”

Sztankó Gyöngyi számára, ahogy ottjártunkkor is láthattuk, a virágok szeretete és a jóság, a jótékonykodás példásan összefonódik. A lelkésznő egy újabb álma pedig részben a szolgálatához, részben pedig újfent a virágokhoz kötődik – de erről majd a megvalósulás után, egy másik riportban szólunk. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2017. december 17-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.