Az Evangélikus.hu korábban videórovatában közölt egy felvételt, melyen a januári templomrombolás látható:

Jaj, magára maradt az egykor oly népes város.

Olyanná lett, mint az özvegy.

Sírva sír fájdalmában,

könny áztatja arcát,

senki sem vigasztalja azok közül,

akik szerették.

A fenevad először a templom arcába mart.

Rettentő csőrével sebet ejtett rajta.

Szemét kivájta, homlokát karcolta,

de leginkább a szívét kereste,

hogy odalegyen Sion leányainak minden ékessége.

A kő is kiáltoz a falból,

és a tetőgerenda válaszol neki,

Jaj, magára maradt az egykor oly népes város.

Olyanná lett, mint az özvegy.

Sírva sír az éjszakában,

könny áztatja arcát,

senki sem vigasztalja azok közül,

akik szerették…

A bölcsek és a világ vitázói

most Csernobilra és Fukusimára hivatkoznak,

és az atomenergia kivezetéséről beszélnek,

ám Sion fájdalmával nem törődnek.

Gyászolnak a városban,

nincs, aki ünnepekre járjon.

Odalett Sion leányának minden ékessége.

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok.

Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak,

ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják.

Így tettek testvéreimmel is Szentpéterváron és Moszkvában.

Ott is lerombolták a szentélyeket,

földbe süllyesztették a harangokat,

összetörték a kereszteket.

Azóta csúcstechnológiává fejlesztették a fenevad

pusztító erejét,

számítógéppel ellenőrzik,

miként sikerül a gerendákat kettéroppantani,

a szépen megformált köveket porrá zúzni. 

Hatalmas bikák vettek körül,

bekerítettek a básáni bivalyok,

föltátották rám szájukat,

mint a marcangoló, ordító oroszlán.

Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam,

amelyet nekem okoztak,

amellyel megszomorított az ÚR

izzó haragja napján?

Bizony, bizony, mondom néktek:

nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.

• Hölderlin ist Ihnen unbekannt?
• Ki volt az?
• Aki a Hyperiont írta. A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
• Kik ezek?
• Költők. Schiller nevét sem ismeri?
• De ismerem.
• És Rilkét?
• Őt is – mondta a vezérigazgató, és jelt adott: indulhatnak a buldózerek.

Királyai és vezérei a pogányok között vannak,

ahol nincsen kijelentés,

prófétái sem kapnak

látomást az Úrtól.

Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok,

bensőm háborog,

vergődik bennem a szívem.

Elvetette oltárát az ÚR,

elhagyta szentélyét.

Ellenség kezére juttatta.

Gyászol az erőd és a várfal,

együtt omladoznak,

amikor eléri őket a bontócsákány.

Némán ülnek a földön

Sion leányának vénei,

port hintenek a fejükre,

zsákruhába öltöznek.

Földre hajtják fejüket

Jeruzsálem szüzei.

Így szenvedett az erdélyi Bözödújfalu a Küsmöd patak partján,

ahol a víz alatt száznyolcvan ház nyugszik,

és a templom kétségbeesetten próbált megmaradni a végtelen áradás közepette,

míg aztán fejét lehajtva kilehelte lelkét.

Emlékezz, Uram, mi történt velünk!

Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat.

Örökségünk bitorlókra szállt,

házunk idegenekre.

Nincsenek már vének a kapuban,

nem muzsikálnak az ifjak.

Odavan szívünk öröme,

tánc helyett gyászolunk.

Leesett fejünkről a koszorú,

jaj nekünk, vétkeztünk!

Ezért lett beteg a szívünk,

emiatt homályosodott el szemünk.

És a fenevad újabb és újabb támadást indít.

Így formálják át szállodává a templomokat,

és lesz pizzéria, bár, könyvesbolt és konditerem

az én szent helyemen.

Mindnyájan, akik erre jártok,

nézzetek ide, és lássátok:

Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam,

amelyet nekem okoztak,

amellyel megszomorított az ÚR

izzó haragja napján?

Nem hagynak belőled követ kövön,

mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.