Kezdetét vette az egyetemes imahét, melynek központi igéje így hangzik: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…”/„Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6). Anyagát idén a karibi térség lakói állították össze, ahol mély nyomot hagyott a gyarmati kizsákmányolás embertelensége. A kereskedelmi nyereség agresszív hajszolása során a gyarmatosítók brutális rendszereket törvényesítettek, melyekben emberekkel és kényszermunkájukkal kereskedtek. Ma a különböző felekezetű karibi keresztények közös tapasztalatként Isten kezét látják abban, hogy véget ért a rabszolgaság – olvasható az imahét hivatalos füzetében, melyből az is kiderül, hogy a Karib-térségben, ha nem is úgy, mint évszázadokon keresztül, de ma is létezik rabszolgaság. Ezalatt a kizsákmányolást, a megalázást és az elnyomást értik. A Karibi Egyházak Ökumenikus Tanácsa erre a modern kori rabszolgaságra is felhívja a figyelmet.
Pápán január 22. és 27. között, mindennap 17 órakor más helyszínen más-más lelkész hirdet igét. Hétfőn Salgó Ferenc kanonok, plébános az irgalmas szamaritánus példázata alapján a más felekezetűek és cigányok védőszentje, Boldog Ceferino életén keresztül a kisebbségben élő testvérek elfogadását állította idehirdetése középpontjába a Huszár Közösségi Házban.
„Hazánkban nem az a probléma, hogy nincs társadalmi egyenlőség, de szívünkben tudjuk-e hordozni őket? A könyöradományokon túl merjünk tanulni a romáktól: az élet, a gyermekek szeretetét. Mert ők Isten ajándékának tekintik a gyermeket, s a nyomorúságban is küzdenek értük.”
Kedden a Szent Benedek-templomban Polgárdi Sándor evangélikus esperes, szerdán a Nagytemplomban Szíjártó László esperes, plébános, csütörtökön az evangélikus templomban Mail József apát, főesperes, plébános, pénteken a Szent Anna-templomban Szakács Gergely református lelkipásztor, szombaton a református templomban Boncz Zoltán baptista lelkipásztor osztja meg gondolatait a hívekkel, akiket a csütörtöki alkalmat követően az evangélikus gyülekezeti házban megrendezésre kerülő agapéra is szeretettel hívnak.
Márkus Mihály református lelkipásztor elmondta, a pápai felekezetek közös döntése volt, hogy ezúttal az imahét perselyadományát a sérült Sándor-Hellebrandt Hunor családjának támogatására fordítják. Hunor hétéves kisfiú, értelmi sérült, járásra képtelen, folyamatos ellátásra szorul, ellátási, lakhatási körülményeinek javításáért a család ősz óta műanyag kupakokat gyűjt.
„Az elmúlt három évben Endre, az édesapa fontosnak érezte, hogy az ökumenikus imahét minden alkalmán részt vegyen Hunorral, felvállalva annak kényelmetlenségét, hogy gyermeke feltűnést kelt. Úgy éreztük, most ők a legrászorulóbbak” – jegyezte meg.