Az esemény Szabó Lajos bevezető előadásával kezdődött. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektora kiemelte, hogy mindazt a munkát, melyet elvégzünk vagy amelyekben másoknak segítünk, egyedül nem lennénk képesek megvalósítani. Isten segítségét kérhetjük és kapjuk hozzá.
Ezután a projekt szakmai vezetője, Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma Diakóniai Bizottságának elnöke a MEE diakóniai munkájáról szóló beszámolójában rámutatott az eddigi diakóniai szakmai képzések sikereire és arra a reményre, hogy hamarosan diakónusképzés indulhat a teológián. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a tervezett képzéseknek a régióban található erős evangélikus közösségekben és intézményekben valódi „piaca” van, az utóbbiak pedig ezenfelül kiváló lehetőséget nyújtanak a képzés gyakorlati moduljainak megvalósításához. Gregersen-Labossa György kiemelte, hogy a projekt közvetlen célja az oktatási rendszereknek a munkaerőpiachoz történő igazítása, megújítva ezzel a hazai szociális képzési terület tartalmi és módszertani portfólióját. Ugyanúgy fontos emellett az is, hogy az EHE 2019-ben – kihelyezett képzésként – meghirdethesse a diakónus-, azaz teológiai értelemben is felkészült szociálismunkás-képzést.
A találkozón a projektben részt vevő közel harminc szakember személyes bemutatkozása mellett sor került a projekt főbb gyakorlati részleteinek, a mérföldköveknek és határidőknek az egyeztetésére. A projekt megvalósítása két munkacsoportban folyik majd: a teológiai dr. Pángyánszky Ágnes, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője és dr. Korányi András EHE-rektorhelyettes irányításával, míg a társadalomtudományi munkacsoport Buda Annamária, a MEE Országos Irodájának diakóniai osztályvezetője és Johann Gyula lelkész vezetése alatt dolgozik majd.