felnőttképzés

Szakmai projektindító értekezletet tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Oktatási, teológiai és diakóniai szakemberek részvételével tartotta nyitómegbeszélését az a munkacsoport, amely a Szegedi Tudományegyetemmel és a Gál Ferenc Főiskolával létrehozott konzorcium tagjaként az EFOP 3.5.2 17-2017-00003 számú projekt megvalósítására jött létre. A 2019. október 31-ig tartó projekt célja duális és gyakorlatorientált felsőoktatási képzések fejlesztése és oktatási innováció a szociális munka és a segítő szakmák terén a dél-alföldi régióban.

A jelenbe hozzuk a Biblia üzenetét! – Beszélgetés az Evangélikus Biblikus Szabadegyetem oktatóival

Budapest – Az Evangélikus Biblikus Szabadegyetem az egyik legjobb példa arra, hogy a Szentírás hiteles és érthető értelmezésére mekkora az igény. A mindenki számára nyitott kurzus első féléve ugyanis már indulásakor több mint telt házas rendezvénnyé nőtte ki magát. A szeptember végén induló őszi kurzus megújult tematikával, de hasonlóan izgalmas előadásokkal várja az érdeklődőket. A szabadegyetemről az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanáraival, a kurzus oktatóival, Varga Gyöngyivel, Korányi Andrással és Kőszeghy Miklóssal beszélgettünk.

Köszönjük! – Gondolatok az egészségről és az egészségnevelésről" című előedássorozatról

Budapest – A hazai egészségtudomány „sztárjai” találkoztak az érdeklődőkkel 2013. május 15-én és 16-án délután az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Szinte csak a legfelső fok használatával lehet szólni erről a két délutánon át tartó előadássorozatról. Szöveg: Bak Péter

Információs napot rendezett egyházunk felnőttképzése a gyülekezeti fenntartású intézmények vezetőinek és fenntartóinak

Budapest – 2013. április 25-én információs napot rendezett az egyház felnőttképzése a gyülekezeti fenntartású intézmények vezetőinek és fenntartóinak. Szöveg: Bak Péter, fotó: Valentinyi Erika

Az egyház felnőttképzésének jövőjéről gondolkodtak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Mint ahogyan arról korábban honlapunkon is beszámoltunk, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) felnőttképzési akkreditációt kapott. A következő lépések továbbgondolására 2013. február 6-án került sor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE). Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A Magyarországi Evangélikus Egyház akkreditált felnőttképzési intézményként is működik

Budapest – Egy ideje a Magyarországi Evangélikus Egyház akkreditált felnőttképzési intézményként is működik. Az akkreditációs feltételeknek nem volt könnyű megfelelni, de végül is sikerült. Felnőttképzési nyilvántartási számunk: 00180-2011, akkreditációs lajstromszámunk: AL-2785. Az evangelikus.hu Bak Péter felnőttképzési ügyintézőt kérdezte meg minderről. Szöveg: Bak Péter
Feliratkozás RSS - felnőttképzés csatornájára