Szélrózsa-roadshow Miskolcon is

Szélrózsa-roadshow Miskolcon is

Share this content.

Szöveg: Lukács Máté András
Miskolc – A miskolci Kossuth Lajos evangélikus gimnáziumba érkezett a Szélrózsa-roadshow a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium után.

Az esemény áhítattal kezdődött, melynek elején és végén Jansik Tamás vezetésével Gerlai Pál egyetemi lelkész és Lukács Máté András énekeltették meg a hatszáz fős diákságot a miskolci belvárosi evangélikus templomban.

Lukács Máté András áhítatában olyan történeteket hozott, melyekben a kocka megfordult, és mégis a váratlan következett be, mint például egy focimeccs eredményében. Az ötödéves teológushallgató arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyanígy van ez lelki síkon is: emberi kapcsolatainkban egy veszekedés és megbocsátás során, és az Istennel való kapcsolatban is: úgy látszódhat, hogy valakinek nincs kapcsolata vele, Isten mégis megteremti azt, és hitet ébreszt. A Szélrózsa egy olyan lehetőség, ahol barátságokat lehet mélyíteni, kapcsolatba lehet kerülni új emberekkel és Istennel.

Az áhítat után Szeli Noémi Szélrózsa-koordinátor mutatta be a rendezvényt tizenkét pontban, majd játékra invitálta a diákságot. Önként jelentkezőknek kilenc óriáskockából kellett kirakni a Szélrózsa feliratot.

A roadshow az iskolában folytatódott. Szeli Noémi és Lukács Máté András az órák alatt több osztályba is ellátogattak, ahol nagyon kedves diákok és tanárok fogadták őket. A diákok különböző játékok során szélrózsás ajándékokat nyerhettek. A kiosztott tájékoztató füzetek alapján a feltett kérdésekre kellett válaszolniuk, továbbá kő, papír, olló csatában mérhették össze erejüket az értékes jutalmakért.

A roadshow a szünetekben sem állt meg: helyes válaszokért lehetett még ajándékokat nyerni, továbbá a standot körülvevő, a folyosón álldogáló és járkáló diákság a roadshow-val együtt „örömzenélt”, énekelve az „Olyan örömöt, mint a forrás” kezdetű ifjúsági éneket.

Reméljük, az éneklés folytatódik a büki Szélrózsán a miskolci hangszálak bekapcsolódásával!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!