Bár tudjuk, hogy egyházunk, benne gyülekezeteink, intézményeink nem a lelkészekből élnek, és nem a lelkészektől működnek jól, de kár lenne tagadni: ha a lelkész kiég, megfárad, akkor ez kihat a családjára éppúgy, mint a rábízott kisebb-nagyobb közösségek életére és szolgálatára. Ebből következően egyházunk alapvető stratégiai feladata a lelkészek hivatásgondozása. 

A huszonnégy órás északi hivatásgondozási alkalmat idén is dr. Varga Gyöngyi és dr. Percze Sándor lelkészek vezették, és a Gyakorlatok egy csoda elé... címet adták a közösen töltött napoknak. 

Erich Fried egyik versének címét vették ehhez kölcsön, amely arról szól, hogy ha tudunk várni, Istenre nyitottan befelé figyelni, akkor csak úgy megtörténnek a csodák, a hétköznapi feltámadások. Az élet kenyere és az öröm bora szimbólumai kísérték a résztvevő lelkészeket a hivatásukra visszatekintő néhány órában. Istenélményeiktől, életük fontos felismeréseitől haladtak a kánai menyegző története felé, a hat kőveder üzenetéig, majd a huszonnégy óra lezárásaként az úrvacsorai közösségig. 

Együtt élték át, hogy a szűkösség világnézete helyett mennyire élő, gyógyító tapasztalatot jelent a bőség evangéliuma, ahogyan arról Jézus beszél, és ahogyan mindezt megjeleníti csodáiban. Ennek a felismerésnek az is része, ahogyan visszaemlékeznek azokra az emberekre, akik kísérték őket eddigi útjukon, akiken keresztül megélhették, megélhetik Isten vezetését és szeretetét. 

Az Apostolok cselekedeteinek könyvéből pedig az alábbi mondat szolgált bátorításként, mely az alkalmat záró úrvacsorai istentisztelet igéje volt: „Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerhesd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról." (ApCsel 22,14)