A János-passió (BWV 245) 1724 nagypéntekére készült, és a lipcsei Szent Mihály-templomban mutatták be. A Jézus szenvedéstörténetét és kereszthalálát bemutató monumentális mű János evangéliuma alapján született. A darabbal Bach egész életén át folyamatosan kísérletezett. A passió bonyolult keletkezéstörténetét igazolja az a tény, hogy a partitúra közreadója (Arthur Mendel) több mint húsz éven át foglalkozott behatóan ezzel a kutatási témával, mielőtt a kompozíció az új Bach-összkiadásban a kritikai kötettel együtt megjelent volna. Az alakulását legrövidebben a következőképpen tudnám összefoglalni:

1. 1724 nagypéntek: a mű első előadása; a partitúra elveszett, csak néhány szólam maradt fenn.
2. 1725 nagypéntek: a mű újbóli előadása; sok változtatás történt, leegyszerűsítések – új tételek kerültek be bizonyos régiek helyett (pl. a nyitókórus esetében: a „Herr, unser Herrscher” helyett a Máté passióból ismert „O, Mensch bewein dein sünder Groß” tétel hangzott fel).
3. 1728 és 1732 között Bach a második előadás változtatásait visszavonta.
4. 1739-ben kezdte el a partitúra tisztázását, de csak a 10. tételig jutott. Ez a tisztázat az első, 1724-es változatnak felel meg, számos módosítással, javítással. Ha Bach ezt a revíziót befejezte volna, akkor a passió végleges formája állna rendelkezésünkre.
5. 1749: Bach halála előtt nem sokkal, életében utoljára szólal meg a János-passió. Három tétel szövegváltozata maradt fenn.

E rövid áttekintésből is kitűnik, hogy egy rendkívül összetett, bonyolult kérdéskör az, amely a mű keletkezését érinti.

– Milyen helye van a Bach-életműben, miben mérhető a jelentősége?

– Bach 288 évvel ezelőtt vetette papírra a János-passiót, mely azóta is meghatározó alkotás a klasszikus zenei életben. A Mester és a darab egyedülállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még mindig tudunk újat tanulni róla. Nemrégiben bukkantam rá a következő, meglepő idézetre: „Ismeri ön Bach János-passióját? Nem tartja sokkal merészebbnek, hatalmasabbnak, poetikusabbnak, mint a Máté evangéliuma szerint írottat? Ráadásul milyen tömör, milyen tökéletesen zseniális, különösen a kórusokban. Micsoda művészet! Bárcsak tisztában lenne ezzel a világ!” – írja Robert Schumann Georg Dietrich Ottennek, a hamburgi zeneigazgatónak egy 1849. április 2-án kelt levelében.
A magam részéről valamennyi passió-előadásomban arra törekszem, hogy a művet az analízis és interpretáció kettős feszültségében vizsgáljam. Kétségtelen azonban, hogy még a legrészletesebb elemzés sem képes feltárni egy adott remekmű minden összefüggését. Mégis a kíváncsiság és az érdeklődés a valódi muzsikust arra sarkallja és ösztönzi, hogy megfejtse a komponista szándékait, és azokat a mű előadásakor felszínre hozza és továbbadja annak érdekében, hogy közelebb kerülhessünk e páratlan szépségű, igazi főevangélium rejtett, belső titkaihoz.

– Az idők során többször vezényelte már a művet. Másképp nyúl hozzá most, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt?

– Bizonyára igen, hiszen 30 éve vezénylem ezt a passiót. Kezdetben a barokk előadásmód stiláris elemeire koncentráltam. Az idők során azonban be kellett látnom, hogy a stílusnál sokkal fontosabb maga a zenei gondolat. A stílusok ugyanis egy meghatározott időhöz kötöttek, és semmiképpen sem képviselik a mű esszenciáját. Ezen felül a történeti, „archeológiai” megközelítés csupán egyetlen megközelítési szempont, és semmiképpen sem tükrözi teljességében azt, ami egy műben állandó. Ezzel szemben egy zenei gondolat időtlen és örök. Az interpretáció legfőbb feladata a mű szellemének megragadása, mert Bach az eredeti létezés romlatlan hangján beszél. Zenéje az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami gyermek és romlatlan marad, mindenkiben, mindig és minden körülmények között. A Mester alkotásait hallgatva helyreáll a rend, a lélek és a Teremtő közti kapcsolat.

– A próbafolyamat és az előadás során (ismét) együtt dolgozhat a Kodály kórussal. Milyen szálak fűzik az együtteshez?

– 1990 és 1996 között a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője és karnagya voltam. A hagyományos hangversenyélet mellett önálló vállalkozások voltak az egy-egy zeneszerző vokális életművét bemutató sorozataim. Így került sor Haydn öregkori hat nagymiséjének, Mozart litániáinak, vesperáinak, motettáinak és miséinek, Bach kantátáinak és Schubert hét miséjének és offertóriumainak sorozatszerű előadására. A barokk és a klasszikus repertoár mellett különleges hangsúlyt fektettem a rendkívüli technikai nehézségeket támasztó, 20. századi és kortárs művek megszólaltatására is. A Kodály kórusnál eltöltött éveim alatt több mint háromszáz művet vezényeltem és tanítottam be, valamint több hanglemezfelvételt is készítettem. Nagyon várom a közös munkát!