Jónás-Tamasóczki Dóra – pedagógus, tanító, Cegléd
A hit örömét a nagyszüleimtől kaptam. Hálás vagyok nekik érte. Igyekszem majd a gyermekemnek, Róbertnek is átadni mindezt, hogy ő is megélhesse az evangélium örömét.
A gyülekezetben nagyon sok kedves ismerőst találtam. Próbálok minél több alkalmon részt venni, fontos számomra az evangélikus közösség. A szakmám révén is nagyon szeretem a gyermekalkalmakat, örömmel veszek részt a gyermektáborokban, régebben a vasárnapi iskolában is tevékenykedtem. A felnőtt közösség is egyre jobb, sőt nemrég baba-mama kört is indítottunk. Itt megtalálom a korosztályomnak megfelelő társaságot.
Számos olyan pillanat volt az életemben, amikor azt éreztem, hogy segítséget, útmutatást kapok az Úrtól. Ő mindig átlendített a mélypontokon.
Az imádságban leginkább köszönetet mondok azért a sok mindenért, amit kaptam. Az ima elcsendesedés is, valamint hálaadás az élet apró örömeiért.