Evangélikus gyermek- és ifjúsági pályázat 2018.
Kiíró: a MEE Ifjúsági és Gyermekbizottsága.
Pályázhatnak:
– evangélikus egyházmegyék
– evangélikus egyházközségek
– evangélikus cserkészcsapatok
Csak önálló jogi személyiséggel rendelkező egyházközség adhat be pályázatot.
A pályázat célja szerinti kategóriák:
-
A felsorolt három pályázói kör gyermek- és/vagy ifjúsági táborainak/programjainak/rendezvényeinek támogatása.
Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek legalább három evangélikus gyülekezet közösen megtervezett és megvalósított programját mutatják be. De ez nem jelenti azt, hogy egy gyülekezet önállóan ne pályázhatna.
A kategórián belül a saját tábort nem szervező gyülekezetek a MEE országos ifjúsági táborai részvételi díjának, valamint a fóti kántorképző nyári tanfolyami részvételi díjának támogatására is pályázhatnak. (Országos táborainkról és a kántorképzőről további információ: https://orszagostabor.lutheran.hu/)
Kérjük, hogy a tervezett program/rendezvény részletes programtervét mellékeljék a pályázathoz!
Egy gyülekezet csak egyetlen összefogásban vagy egyénileg nyújthat be pályázatot.
A Szélrózsa ideje alatt tervezett programokat, táborokat a bizottság nem tudja támogatni! -
A 12. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozóra érkező evangélikus ifjúsági csoportok részvételi díjának vagy utazási költségeinek támogatása.
Egyházunk országos ifjúsági munkájának mára a legnagyobb és legfontosabb területe a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó. Célunk minél több fiatal megszólítása. A 12. Szélrózsát 2018. július 25–29-ig Bükön rendezik. (További információ: https://szelrozsatalalkozo.hu/)
A Szélrózsa ideje alatt tervezett programokat, táborokat a bizottság nem tudja támogatni! -
Kis értékű tárgyi eszköz beszerzésének támogatása.
A felsorolt három pályázói kör gyermek- és/vagy ifjúsági alkalmainak megrendezéséhez szükséges kis értékű tárgyi eszköz beszerzésének támogatása 50 000 Ft-ig. A pályázaton igényelt összeg ezt az összeghatárt nem haladhatja meg! -
Ifjúsági vezetőképző.
Egyházunk országos ifjúsági munkájának egyik meghatározó területe a gyülekezetekben zajló ifjúsági munka. Az Ifjúsági és Gyermekbizottság szükségesnek és fontosnak tartja ennek a területnek a támogatását oly módon, hogy a gyülekezet aktív ifjúsági tagjainak ifjúsági vezetőképzésen való részvételét támogatja. A gyülekezetnek magának kell kiválasztania a képzést, majd a pályázati űrlapra az adott kérdésekre válaszolva pályázhat, úgymint a választott képzés bemutatása (egyházi, világi, külföldi), milyen kompetenciát fejleszt a képzés, résztvevők száma, részvétel költségvetése.
A pályázati elszámoláshoz szükséges a gyülekezet és a támogatni kívánt fiatalok között kötött írásbeli támogató nyilatkozat!
Ebben az egy esetben, amikor egy gyülekezet adja be a fiataljai számára a pályázatot, a gyülekezet pályázhat az A, B. és C kategória valamelyikére is!
A pályázat teljes kiírása INNEN érhető el.
A pályázatok postára adási határideje: 2018. május 9.