Áldás vagy átok? Melyik presbitériumi tagnak nem ismerős az az érzés, amikor a lelkész elküldi a kötelező ülésekre a meghívót? Sokan azért nem vállalják a presbitériumi tagságot, mert számtalan kötelezettséggel jár. Kaposváron sincs ez másként, és mégis.

A presbitérium huszonnégy főből áll. A vezetőtestület leképezi a teljes gyülekezetet. A harmincévestől a hetvenhat évesig, a biztosítási ügynöktől a vállalkozón, az egyetemi tanáron át a kétkezi munkásig megtalálhatók tagok ebben a sokszínű, de Krisztusban eggyé vált csapatban. Különlegessége pedig éppen ez. A világban létező vezetőtestületek mindig egyéni érdekek mentén szerveződnek. A kaposvári presbitérium azonban más dimenzióban mozog. Az egyéni érdekeket háttérbe helyezi egy magasztosabb cél: Krisztus gyülekezetének építése, növelése, lelki megerősítése.

Minden lelkésznek – jobb esetben – a saját presbitériuma a legjobb. Én ezt Kaposváron teljes mértékben megélem, mert istentiszteleti alkalmakon kívül ez a kicsiny csapat mindenben számíthat egymásra. Nincs olyan gát, olyan feszült hangulat, amely széthúzná őket, sőt. Vannak viták, vannak nehéz döntések, mint mindenhol, de a Krisztusban megélt közösség nem enged semmilyen témát személyes, becsületbeli üggyé alantasítani. Mindennek közös ügynek kell maradnia, mert Isten csak oda küld áldást, ahol a testvérek egyetértésben élnek. Hisszük, ezért van áldás a gyülekezeten, és ezért tud egy vezetőtestület közös évzáró vacsorákat, kirándulásokat, közös szervezésű segítő, építő, sok esetben lelki programokat szervezni. Sosem azért, mert mindez elvárt vagy kötelező, hanem mert szívből jön.

Ennek bizonyságául szolgálnak Sütő Zoltán felügyelő úr szavai is: „Miután a választás tényével a közösség felhatalmazást ad a presbitereknek, akik erre nyilvános fogadalmukkal tesznek pecsétet, és tudatában vannak, hogy nincs más dolguk, mint hogy »világi«, azaz nem felszentelt személyekként a gyülekezet gazdái, a nyáj őrizői legyenek, akik felelősséggel tartoznak a rájuk bízottakért Isten és ember előtt egyaránt. Munkájuk során pedig a zsoltáros szavai csengenek fülükben: se szekerekben, se lovakban ne bízzanak, hanem az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezzenek meg. [Lásd Zsolt 20,8]”

(Pongráczné Győri Boglárka)

Tudatos odafordulás. Úgy gondolom, egy gyülekezet közösségének a jövője nem nyugodhat csupán a lelkész, esetleg más alkalmazottak szolgálatán. Mozgósítani kell olyan, a hitéletben jelen lévő tagokat, akik szellemi, fizikai képességeiket kamatoztatva hozzá tudnak járulni egy jobb, teljesebb, gyümölcsözőbb közösségi léthez.

Ma a presbiteri szolgálat nem egyszerűen egy szűkebb grémiumban való részvételt, a családi hagyományok továbbvitelét, egyfajta kontrollszerepet jelent, hanem egy szolgálói körhöz való csatlakozást, tudatos odafordulást a gyülekezet hétköznapjai, lelki élete felé.

Danhauser László, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség alapító lelkésze így vont be egykor számos fiatal, pályakezdő házaspárt, akik később a presbitérium oszlopos tagjaivá válhattak. Volt, aki bibliaórai alkalmat szervezett és vezetett, más a konfirmációs oktatásban segédkezett, más a pénzügyi, közgazdasági ismereteivel támogatta a gyülekezet működését, megint más látogatói kört alakított ki.

Ezek a példák a következő generációk számára is világossá tették, hogy a presbiterség elfogadása egyet jelent a közösség életének a támogatásával, kinek-kinek a maga képességeinek, tudásának a kibontakoztatásával. Éppen ezért az idei jelölési időszakban a presbiterjelöltek bemutatkozásai alkalmával külön kértük, mindenki írjon arról is, mivel tud a jövőben hozzájárulni közösségünk életéhez. Ebben az évben így tudott megerősödni a műszaki munkacsoportunk, s tudunk még nagyobb erőket fordítani a konfirmációs, ifjúsági munkára is. Ennek végiggondolását, a szolgálatok megbeszélését segíti majd a presbiteri hétvégénk, amelyen Isten igéjére figyelve, abból útmutatást nyerve gondoljuk végig, milyennek képzeljük el a jövő gyülekezetét.

(Keczkó Pál)

Fehér asztalos hagyományok. A kőbányai gyülekezet száznyolc esztendős múltra tekint vissza, a kezdetektől fogva a családias légkör jellemzi. A korábbi nagy létszámú presbiteri testületből az utóbbi két évtizedben alakult ki egy tizenkét fős hatékony, testvéri közösség. Cél volt, hogy a presbitérium ne csupán döntéshozó grémium legyen, hanem olyan, amelyben személyes, baráti légkör és lelki közösség uralkodik. 

Hagyománnyá vált, hogy január 1-jén a (korábban az esztendő első vasárnapján) a lelkészt és családját felkeresik otthonában, és ünnepi köszöntéssel, koccintással, áldáskívánással kezdődik a naptári év. És ha már asztalközösség, a farsangi időben megszervezett vacsoráról sem szabad elfeledkeznünk, ahová a presbiter testvérek családjukkal, szeretteikkel jönnek el. Fehér asztalnál, finom ételek mellett, kötetlenebb formában kerülnek közelebb egymáshoz.

Lelki életünk meghatározó rendezvényei azok a csendesnapok is, amikor a közösség elvonul egy-egy napra, Isten igéjére, valamint egymásra és egy egész napot meghatározó közös témára figyelve.

Hagyomány, hogy a nagycsütörtöki istentiszteleten az oltár elé térdel ugyanez a közösség, így az úrvacsorában is megélve az összetartozás lelki dimenzióit.

Egy presbiteri csendesnap csapatépítési feladatának keretében önálló presbiteri hitvallást fogalmaztunk meg. Ez a szöveg azóta rendszeresen megszólal a presbiteri alkalmainkon, immár tíz esztendeje: „Hisszük, hogy Isten szólít meg minket és hív el a presbiteri szolgálatra. Hisszük és valljuk, hogy Isten országának építői vagyunk. Hisszük, hogy minden alkalmatlanságunk ellenére Urunk felruház minket bölcsességgel, erővel, figyelemmel és szeretettel, hogy a gyülekezetben szolgáljunk. Hisszük, hogy lelkileg szükségünk van a megerősödésre Krisztus útmutatása szerint. Istentől rendelt feladatunknak tekintjük: a gyülekezeti közösség építését a szeretet által; egymás elfogadását az esendőségeink és botlásaink ellenére; a testvéreink közötti jó kapcsolat erősítését. A lelki felelősségvállalás mellett fontosnak tartjuk a gyülekezet mindennapi életében és gazdasági feltételeinek megteremtésében való munkálkodást. Hisszük, hogy gyülekezetünk gazdasági életének tisztasága lelkiekben is áldást hoz. Hisszük, hogy időről időre Isten új gyülekezeti tagokat szólít meg ezekre a feladatokra. Hiszünk az imádság megtartó- és megújító erejében, amellyel egymást és gyülekezetünk minden tagját hordozzuk. Hisszük, hogy mindenre Isten erősít meg minket. Erős vár a mi Istenünk!”

(Benkóczy Péter)

Háromszáz év után női presbiterek. Presbitériumunk több szempontból egyedi. Az idei tisztújításig – mintegy háromszáz éven keresztül – csak férfi presbitereink voltak, idéntől azonban már négy hölgy is részt vesz a testület munkájában. Idevonatkozó egyházi törvényeinket természetesen betartjuk, a korábbi ötven plusz húsz fős tiszteletbeli presbitériumunk helyett jelenleg a huszonöt fős presbitérium a számszékkel és a gyülekezeti vezetőséggel (felügyelő, gondnok, jegyző, pénztáros) együtt végzi munkáját. Ez a belső mag majdnem negyven ember. Hatvanöt évesen minden presbiterünk automatikusan védett korba ér, jelölni, választani már nem kell, ők kvázi tiszteletbeli presbiterként vesznek részt a gyülekezetépítés munkájában, de helyüket átadva a fiatalabbaknak, így biztosítva a folytonos megújulást.

Presbitereink adott, konkrét feladatokkal vannak megbízva öt különböző munkacsoportba sorolva, csoportvezetők irányítása mellett. Ezek a „jubileumi”, a „média”, a „karbantartó”, a „rendezvényszervező” és a „látogató” munkacsoportok. Az elsőnek a feladata a jubiláns konfirmandusok és házasok alkalmainak szervezése, gyülekezeti évfordulók (például száznyolcvan éves a templomunk) nyomon követése, a korábbi papok és tanítók sírjainak rendben tartása. A média értelem szerint a gyülekezet internetes megjelenéséért és a rendszeresen megjelenő hírlevélért felel, ezt mintegy ezerkétszáz példányban a posta helyett szintén a presbiterek juttatják el az összes helyi evangélikus háztartásba. A karbantartók vezetője a mindenkori gondnok. Jobbára mesteremberek vannak ebben a csoportban, feladatuk az állagmegóvás és a kétkezi munka. A rendezvényszervezők felelnek a testvérgyülekezeti kapcsolatokért, a gyülekezeti programokért (sportnap, kirándulás, szeretetvendégség, előadások…), a látogatók pedig a nevükben hordják, mi a feladatuk. Minden munkacsoport a lelkésszel együtt, de a többitől függetlenül ülésezik és végzi feladatait.

(Homoki Pál)

Óbudán is lehet új. Az újtól félni szoktunk, ennek ellenére szeretjük, ha valami rendkívüli történik körülöttünk és velünk. Egyházi törvényeink szerint hatévente lehetőségünk van az újításra. Hat év hosszú idő. Egy gyülekezet sok történést él meg ez idő alatt.

Az új presbitériumot a jelöltek személye alapján feladathoz is igyekeztünk társítani. A „mit szeretnél tenni a gyülekezetért?” rutinkérdést nagyon komolyan vettük, mivel a jelölőbizottság előzetesen felkészült a gyülekezeti élet megerősítésének és gazdagításának tervezetével. Nem a jelöltség száma számított, hanem az elhívatás, a tenni akarás.

Új felügyelő és új presbitérium, az átlagéletkor ötven év. Új felügyelő és új presbiterek. Új felügyelő, aki tősgyökeres óbudai, új presbiterek, akik óbudaiakká váltak az évek során. Római katolikusból lett evangélikus pótpresbiter, aki feleségével együtt a házasságkötésük után konfirmált és vált gyülekezeti taggá. Új presbiter, aki gyermekének hit- és erkölcsoktatása, majd konfirmációja révén került gyülekezetünkbe. Egy négy- és egy háromgyermekes anyuka, aki az ifjúsági munka szervezése mellett kötelezte el magát. Két háromgyermekes apuka, az egyik gondnokként az egyházközség tulajdonának megőrzéséért vállalt felelősséget, a másik a hivatalok bürokráciájával veszi fel a harcot. Két ifjú nagyapa a diakóniai és a gyülekezeti misszióért fog ténykedni. És a felsorolás még így sem teljes.

Feladat volt és lesz, Istennel minden lehetséges. Jelszavunk: „Evangélikusnak lenni jó, óbudainak különösen!”

(Jakab Béla)

Családiasság és kisugárzás – a növekedés jegyében! A budavári gyülekezet presbitériuma évekkel ezelőtt két szóban határozta meg a gyülekezet arculatát: családiasság és kisugárzás. Ez a két kifejezés nemcsak szlogen, nemcsak jelszó, hanem a cselekvést is meghatározó és a lelkészi és a gyülekezeti munka irányát is döntően behangoló gondolat. Az evangélium terjesztésére úgy van lehetősége egy „city-kirchének”, ha tudatosan alakítja ki arculatát. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott évekkel később a gyülekezetépítési stratégiánk kulcsszava: a növekedés. Ez nemcsak a létszámbeli növekedésre, hanem elsősorban a hitbeli és a lelki növekedésre utalt.

Presbitériumunk az évekkel ezelőtt meghatározott irányokat igyekezett tartani az elmúlt hat esztendőben is. Még akkor is, ha a nagyberuházások sokszor elvették az időt a lelki növekedésért való sokkal aktívabb tevékenységtől. Ezért ezeken az irányokon a most megválasztott testület nem kíván jelentősen változtatni, elsődlegesen a szolgálat intenzitásában várhatunk változást. Jó, hogy a megválasztott presbitereknek a fele a korábbi testületben is szolgált, így ők tudják biztosítani a folyamatosságot, s a megfelelő számú új presbiter pedig az új gondolatok, ötletek képviselője lehet.

Gyülekezetünkben a lelkészekkel együtt (négy lelkészi állás) huszonöt fős presbitérium végzi a szolgálatot. Tagjai közül kérjük fel – szakértelem és lelki affinitás alapján – a munkacsoportok vezetőit. Közösségünkben kilenc állandó munkacsoport működik, amelyekhez szükség esetén alkalmi munkacsoportok is csatlakoznak. A képviselő-testület, valamint a gyülekezet érdeklődő tagjaiból álló kilenc munkacsoport a következő: 1. missziói, programszervező munkacsoport; 2. gyermek- és ifjúsági munkacsoport; 3. istentiszteleti és zenei munkacsoport; 4. diakóniai munkacsoport; 5. gazdasági munkacsoport; 6. építési és fejlesztési munkacsoport; 7. gyülekezettörténeti munkacsoport; 8. testvérgyülekezeti és ökumenikus munkacsoport; 9. tájékoztatási munkacsoport.

A havonta tartott presbiteri gyűlésre minden esetben a kibővített elnökség készíti elő a megtárgyalandókat. A presbiteri gyűléseket bibliaórához kapcsolódva tartjuk, így nemcsak a presbitereknek van lelki előkészületük, hanem a bibliaórai közösség is találkozik a döntéshozókkal. A gyülekezet integritása szempontjából nagy jelentőségű ez a találkozás is. A munkacsoportok vezetői számára nem az a fontos, hogy minél több gyűlést tartsanak, hanem hogy a munkaterületük feladatai minél hatékonyabban legyenek ellátva. Olykor csak e-mailben egyeztetnek ügyeket, hisz mindenkinek drága és elpazarolt az ülésekre való utazással töltött idő.

Tudom, hogy a munkacsoportok nem egyforma intenzitással és lendülettel végzik a szolgálatukat, de azt is tudom, hogy hálásak lehetünk minden olyan megtett szolgálatért, amellyel azt segítik elő, hogy az evangélium a családias közösség élete során kisugárzással terjedjen, és a belső és a külső növekedést Isten így tudja munkálni közösségünk által.

(Bence Imre)

Helytartók a szórványban. A Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközséghez hét szórványgyülekezet tartozik, de az egész zempléni területen kevesebb mint száz evangélikust tartunk nyilván. Az Abaújszántótól Sátoraljaújhelyig húzódó terület nagyjából megegyezik a tokaji borvidék területével, de olyan kis gyülekezetek is tartoznak oda, mint Hernádbűd, Monok vagy maga Tokaj és a hagyományosan református Sárospatak szórványa vagy a régió másik nagyvárosa, Sátoraljaújhely. Tállyán van a legnagyobb templomunk, ezenkívül négy településen – Abaújszántón, Sátoraljaújhelyen, Monokon, Hernádbűdön – találhatók kisebb templomaink. Ezen a nagy területen hét presbiter van, akik a gyülekezetek őrállói. A nagy távolságok miatt rendkívül nehéz megoldani a találkozást, részközgyűléseket kell tartani, illetve egyszerre két irányból kell összeszedni a gyülekezet presbitereit, ha presbiteri ülésen döntést akarunk hozni. A presbitereket is úgy kell megtalálnunk, hogy lehetőleg a helyi szórványgyülekezeteknek „helytartói” legyenek, akik tovább tudják adni a híreket, és össze tudják fogni a szórványgyülekezet maroknyi csapatait.

(Gerlai Pál)

Sajnálatos módon kevesen vagyunk lutheránusok Sárospatakon, a legutóbbi népszámlálás alkalmával, 2011-ben harmincheten vallottuk magunkat evangélikusnak, és valljuk be őszintén, az istentiszteleti alkalmakra is nyolc-tizenkét testvérünk jár rendszeresen. Én személy szerint mégis meg vagyok győződve arról – bízva az Úr hozzánk való jóságában –, hogy hívó szavunk meghallgatásra talál a fiatalok között is. Fiatal lelkészünk, Gerlai Pál időt, fáradságot nem kímélve járja az egyházkerületünket, sőt még határon túli testvéreinket is erősíti a hitben. De van remény a gyarapodásra, mert olyan lelkészünk van, aki vonzza a fiatalságot, és a terveit megismerve bátran állítom, hogy az eredmény nem marad el.

(Demeter Péter Kálmán sárospataki presbiter)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 13–14. számában jelent meg 2018. április 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.