Annak ellenére, hogy gyülekezetem hitoktatóinak gyűrűjében érkeztem a teológiára, egy kicsit egyedül éreztem magam, mert a közelben nem találtam lelkészkollégát, aztán később is velem együtt csak három lelkész volt jelen. Az én fejemben is sok minden mocorgott: az ároni áldás igehirdetési gondolatai vasárnapra, a másnapi anyák napja a templomi istentiszteleteken, és még számos kifejezhetetlen dolog, amelyek egy hitoktatással is foglalkozó lelkész fejében zúgnak, amikor a hétköznapok végeztével átkapcsol a hétvégi üzemmódra. De épp ezért tartom fontosnak továbbadni: mindegy, hogy mennyi fáradsággal érkezel, mennyi teendő vár még, megéri ott lenni egy-egy ilyen továbbképzésen. Főleg múlt szombaton volt ez hasznos, amikor a „Ki vagyok én?” kérdéskört jártuk körül pszichológusok és teológusok segítségével. Talán nem én vagyok az egyetlen a lelkészi karban, aki keresi, kutatja pont a hitoktatás és a gyülekezeti feladatok kereszttüzében, hogy ki is vagyok én ebben a feladatban. Lelkész testvéreim számára is szeretnénk összefoglalni ezt a továbbképzést egyik gyülekezeti hitoktató-kollégámmal együtt.

A nap kezdőáhítata megadta az alaphangot: Dr. Kodácsy-Simon Eszter gondolatai segítségével Mózes elhívásán keresztül elmélkedhettünk azon, hogy elhívásunkban milyen szerepet is játszik az identitáskeresés. Örültem, hogy azokkal ülhetek ott együtt, akikkel nap mint nap együtt munkálkodunk a tanításban, de mégis külön töltjük az óráinkat, és kevés az a drága idő, amelyet együtt tölthetünk kreatív környezetben, imádsággal, megosztásokkal, egymásra figyeléssel. Szolgatársi szempontból szent időnek tartottam ezt a szombati napot is.

A délelőtt folyamán két előadáson vehettünk részt. Először dr. Kőszeghy Miklós előadását hallgathattuk meg, melynek során a tőle megszokott, humoros módon engedett betekintést az ószövetségi nők és gyerekek életébe. Őt követte dr. Varga Gyöngyi, aki a tanulásról és tanításról, a zsidó emberek múlt- és jövőszemléletéről tartott előadást. 

A három csoportbeszélgetés közül az elsőn dr. Kovács Petra terapeuta segítségével azt boncolgattuk, hogy miért lehet nehéz a hittancsoportunk. Saját rajzaink segítségével különböző csoportbontásban beszélhettük át a felmerülő problémákat, utána pedig le is írtuk különböző szempontokból (pl. szerepek-szereplők, problémás viselkedés, érzelmek-igények) mind a gyerekek, mind a tanárok szempontjából. Nagyon érdekes volt, ahogy rájöttünk, mi az, amit elvárnak tőlünk mint hitoktatótól, hogy milyen szerepet vegyünk fel, és mi mit szeretnénk adni. Igazán összeszedett és tartalmas volt az alkalom, és azt éreztük a végén, hogy még jó lenne beszélni, bővebben kifejteni a kérdést, csak sajnos lejárt az idő. Azt gondolom, sokunkban megfogalmazódott, hogy jó együtt lenni, megosztani a gondokat, ráébredni arra, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, hogy nemcsak rajtunk múlik vagy a gyerekeken egy-egy csoport problémás volta, esetleg a körülmények nem megfelelőek. 

A második csoportfoglalkozáson Csáky-Pallavicini Zsófia pszichológus segített minket abban, hogy különböző kártyák segítségével próbáljunk eljutni egy-egy nagyon fontos pontig a szakmai elhívásunkban, és a végén egy különleges meditáció segítségével foglalhattuk imádságba az ezzel kapcsolatos gondolatainkat. 

A harmadik csoportot dr. Seres-Busi Etelka pedagógus vezette, aki a reflektív pedagógia elméletébe és módszereibe vezette be a résztvevőket, s azt mutatta meg, hogy hogyan segíthet a tudatos önreflexió a szakmai fejlődésben és a hatékonyabb tanításban. Itt is a saját élményeinkkel dolgoztunk, és sok izgalmas felfedezésre juthattunk el, miközben a saját szakmaiságunkat vizsgáltuk meg a tükreinkben. 

Jó volt ebben a szakmai közösségben ismét együtt lenni és lelkileg feltöltődni, megerősödni!