Gyülekezet és lelkész együtt folytatja útját – Malik Péter Károly beiktatásáról

Gyülekezet és lelkész együtt folytatja útját – Malik Péter Károly beiktatásáról

Share this content.

Lucfalva – 2013. július 21-én került sor Nógrád megyei kis faluban, Lucfalván már 3 éve szolgáló Malik Péter Károly beiktatására. A fiatal lelkészt az egyházmegye esperese, Szabó András iktatta be hivatalába. Szöveg: Almásy Kinga

Az ünnepségre már napokkal előbb nagy örömmel és lelkesedéssel készült a lucfalvai gyülekezet, hiszen nem csak a falu lakosai voltak kíváncsiak az eseményre. Több városból, faluból érkeztek lelkészek, illetve a katolikus és baptista egyház küldöttei, és a nyírteleki cigány misszió tagjai is megtisztelték jelenlétükkel az alkalmat.

A beiktatás délután 3 órakor kezdődött a lucfalvai evangélikus templomban, gyülekezet énekkarának szolgálatával, majd Szabó András esperes igehirdetése követte ezt. Az igehirdetés után került sor a beiktatásra. A 12 jelenlévő lelkész igékkel köszöntötte a beiktatott lelkészt, miután ő maga is hirdette az igét.

Az ifjúsági énekkar szolgálata után köszöntők sorozata következett. Köszöntőt mondott többek között a gyülekezet egykori lelkésze, Megyaszai László, illetve Györfi Mihály, Malik Péter Károly apósa. Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget, ahol süteményekkel, itallal kínálták a vendégeket.

Úgy gondolom, hogy a falu számára és számomra is felemelő, örömteli érzés volt egy ilyen alkalmon részt venni. Személy szerint az ifjúsági énekkarban is szolgálhattam. Örülünk, hogy gyülekezetünk és lelkészünk együtt folytathatja útját.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!