Június 4-én mutatták be a Luther Kiadó gondozásában megjelent Sztehlo-gyerekek voltunk című portrékötetet, amelyben 80-as, 90-es éveikben járó férfiak és nők mesélnek arról, hogyan menekültek meg az éhhaláltól, a második világháborús koncentrációs táboroktól vagy épp az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra haragjától – hála Sztehlo Gábornak és gyermekotthonainak. 

Az evangélikus lelkész 1944-től dolgozott a református egyház által létrehozott Jó Pásztor albizottságban. A felekezetközi keresztyén munkaközösség a zsidó származásuk miatt üldözött embereknek próbált támogatást nyújtani. Sztehlo Gábor 32 gyermekmentő otthont hozott létre, összesen 2000 ember életét mentette meg – segített minden rászorulón, tekintet nélkül a származására, vallási hovatartozására. A gyermekotthonok hálózata a háború után tovább nőt, iskolát kapott, 1950-es államosításáig Gaudiopolis néven „ifjúsági államként” működött: közösségi létre, szorgalmas munkára és demokratikus döntéshozatalra nevelte a gyerekeket.

Az Andrási Andor (maga is egykori pártfogolt, a Sztehlo Gábor emlékét ápoló alapítvány egyik alapítója) és Laborczi Dóra (evangélikus újságíró, a Kötőszó blog alapítója) által szerkesztett kiadvány interjúkötetnek indult, ám végül a portré műfaját választották, hogy elmeséljék ezt a megindító történetet. 26 túlélővel beszélgettek, amit 6 már elhunyt „Sztehlo-gyerek” visszaemlékezésivel egészítettek ki, köztük az édesapja tevékenységét kamaszként testközelből figyelő ifj. Sztehlo Gábort is megkeresték.

A megszólalók között van a zsidó színházigazgatóból reformátussá és embermentővé lett Kádár Imre lánya, Orbán Ottó költő, a gaudiopolisos évek után az evangélikus lelkészi hivatást választó Keveházi László, a Szomszédok című tévésorozatot is rendező Horváth Ádám és maga a kötet ötletgazdája is. A portrékból nemcsak az derül ki, miért és hogyan jutottak ezek az emberek gyerekként a Sztehlo-féle otthonok egyikébe, hanem érdekes élettörténeteket, jellemző 20. századi magyar életutakat, tragédiákat és újrakezdéseket ismerhetünk meg a bőségesen illusztrált könyvet lapozgatva.

Mind a 33 portré személyes: látszik, hogy amikor hozzáfogtak a szerkesztéséhez, mindig igyekeztek igazodni az adott ember személyiségéhez, élethelyzetéhez. Ugyanakkor az egyes élettörténetekből – abból, hogyan emlékeznek megmentőjükre, milyen hatással voltak rájuk a cselekedetei és szavai felnőtt életükre, világlátásukra – mozaikszerűen összeáll egy 34. portré is, Gábor bácsié. Mégpedig pont úgy, amilyennek a lelkészt leírják: „Igazából, őszintén kegyes ember volt, aki nem erőltette a dolgokat, hanem átsugárzott rajta.”

A könyv további erénye, hogy – a szerkesztői előszóban megfogalmazott félelmek ellenére – Sztehlo Gábort nem idilli módon, szentként mutatja be, hanem hús-vér emberként, aki családját, lelkészi előmenetelét is alárendelte annak a krisztusi parancsnak, hogy az Isten szeretetét képviselje az emberi gonoszság tombolásának idején. Ha valamit, ezt a „mentő szeretetet” eltanulhatjuk olvasás közben, hiszen – Horváth Ádám szavaival élve – másokat „lelkileg segíteni, tanácsot adni, szeretettel körülvenni” ma is nagyon nagy szükség volna.

A kötetet az ünnepi könyvhéten, június 9-én, szombaton 11 órakor dedikálják a Luther Kiadó standjánál.