Mi is történt negyven nappal Krisztus feltámadása után? Márk arról számol be, hogy Jézus kiküldi tanítványait az „egész világba”, majd pedig „felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült” (Mk 16,19). Lukácstól azt is megtudhatjuk, hogy az Úr „felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe” (Lk 24,50–51).

Úgy tűnhet, hogy ez az elszakadás, az eltávolodás megrázó pillanata volt. Ezért akár még érthető is, hogy nem túl szívesen emlékezünk erre a drámai búcsúra. Természetesen örülünk annak, hogy megszületett karácsony éjjel, mint ahogyan annak is örülünk, hogy győztesen tért vissza húsvét hajnal. De mit ünnepeljünk azon, hogy „felhő takarta el őt”, hogy elment?!

Talán akkor ragadhatjuk meg az üdvtörténeti szempontból „csúcseseménynek” számító jelenet örömüzenetét, ha felismerjük, hogy ezen az ünnepen nem az eget kell fürkésznünk. Erre maga az Ige figyelmezet, hiszen Lukács azt is precízen feljegyezte, amikor a döntő pillanatban két fehér ruhás angyal szinte rászól a döbbent tanítványokra: „Miért álltok itt az ég felé nézve?” (ApCsel 1,11)

A Mester ugyanis nem fel-ment, és nem el-ment! Ha már igekötős szót keresünk ennek a misztikus eseménynek a pontosítására, akkor az inkább az „át-ment” kifejezés. Az Úr átment egy másik dimenzióba, ahol többé már nincsen a tér és az idő keresztjére feszítve, mint mi, „perc-emberkék”. Olyan fordulat, olyan nyitás ez, ami szétfeszíti, meghaladja, felülírja eddig ismert, akárhány dimenziósnak képzelt világunk valamennyi keretét.

Erről az áttörésről üzen a Lukács doktor jóvoltából rögzített utolsó evangéliumi jelenet, amelyben a tanítványainak áldást osztó Úr látható és hallható. Ez nem könnyes búcsú. Ez nem egy izgalmas film záró jelenete. Nem happy end, nem boldog vég, hanem sokat ígérő kezdet, a tér és idő falait áttörő lelki forradalom nyitánya. A küldő ige a föld végső határáig mozgósít minket. Az ehhez nélkülözhetetlen erőt pedig Jézus Krisztus minden napon, a világ végezetéig szóló ígérete és spirituális jelenléte adja.

Imádkozzunk, hogy Urunk mennybemenetelének örömüzenete törjön és találjon utat a szívünkhöz. Ennek a csodának a megtapasztalásához segíthetnek az ismert ének sorai is: „Szavad törjön utakat, táplálékot reményemnek más nem ad.
Biztos pontja világunknak egyedül te vagy. Szavad törjön utakat.
Lelked törjön utakat, bátorságot reményemnek más nem ad.
Biztos pontja világunknak egyedül te vagy. Lelked törjön utakat.”