– Az újraindult evangélikus iskola alapító tagjai között voltál. Mi motivált, amikor 1992-ben elfogadtad az újraindult iskola matematikatanári státuszát? Milyen emlékeket idézel fel legszívesebben erről az időszakról?

– Harmincöt éves voltam mindössze, már megszületett mindkét fiam, és volt egy biztos állásom, amit nagyon szerettem. Bárány esperes úr jött el hozzánk, és szólított meg, hogy vállaljam a szolgálatot az újrainduló iskolában. Családunk anyai ágon mélyen beágyazott volt a gyülekezetbe sok generáción keresztül. Jó érzés volt látni a gyülekezeti vezetők elszántságát és körültekintését, ahogyan az induló tantestületet szervezték. Az első tanévnyitó istentisztelet felejthetetlen és felemelő volt. Sokan sírtak az idősek közül, nem gondolták, hogy még megérik, hogy kitárul az Öregtemplom ajtaja, hogy újra elindulhat az iskola. Nagy megtiszteltetés volt, hogy az egyik legidősebb osztálynak lehettem az osztályfőnöke. Két csodálatos évet töltöttünk együtt, a gyerekek, a szüleik és a családom. Minden élményünk közös volt. A kezdő tantestület volt a másik ajándék. Alapító igazgatónk, Jancsó Kálmánné vezetésével gyorsan megtapasztaltuk, hogy mitől evangélikus az iskolánk. Újak voltak a vallásgyakorlattal kapcsolatos szokásaink, jó volt mindezt együtt megtapasztalni, beletanulni. Aztán boldogan emlékszem vissza az első német gyülekezeti kapcsolatunkra, az emsdetteni gyülekezetre, a lelkészére, Reinhard Babbickra, aki a rendszerváltás előtt a szeretetházunkat támogatta, majd neki köszönhetjük, hogy az óvodai csoportjainkba – akkor ez nagy szó volt – új, német játékok kerülhettek.

– A vezetői munka nagyon sokrétű. Mi volt az elmúlt évtizedekben a hitvallásod, mellyel ezt a felelősségteljes szolgálatot végezted?

– Négy alkalommal köszöntem meg a tantestületnek és a fenntartónak a belém vetett bizalmat. Minden alkalommal elmondtam, hogy az iskola legnagyobb erőssége, hogy nem én irányítom, hanem a szeretet. Rengeteg nehézségen, megpróbáltatáson is keresztülmentünk az elmúlt évtizedekben, sokszor kellett nehéz és súlyos döntéseket meghoznom. A vezetőtársaim és a kollégáim támogatása, lojalitása azonban mindig átsegített a nehézségeken. Hitvallásom az iskolát tekintve mindenki előtt ismert volt. A közösség iránti elkötelezettség, a gyermekekért alázattal végzett szolgálat, a magas színvonalú szakmai felkészültség, az emberi méltóság tisztelete, s mindez Istenbe vetett hittel megtámasztva teszi az evangélikus pedagógust jó szolgálattevővé. S Péterfy óta tudjuk: A jó tanító teszi a jó iskolát. Luther úgy fogalmaz, hogy aki a munkáját szeretettel végzi, istentiszteletet végez. A hit hallásból van, ez azt jelenti, hogy bármilyen tantárgyat is tanít, azt a célt kell maga elé kitűznie, hogy ösvényt taposson a Szentlélek munkájához, s végső soron hozzásegítse a gyermekeket ahhoz, hogy az üdvösség útján örök életük lehessen. Ez a legfőbb célkitűzés, s ennél többet egy iskola sem vállalhat magára.

– Az utolsó öt évben nagyszabású projekt folyik az iskolában és a gyülekezetben. Mesélj róla, kérlek!

– Meggyőződésem, hogy Isten ajándéka mindaz, ami velünk történt. Azok az emberek is, akiket mellénk rendelt ezekben a történelmi időkben. Elsősorban Kara Ákos államtitkár úrra gondolok, akinek nem csupán az épületegyüttes megmentését köszönhetjük. Én nagyon sokat tanultam tőle az elmúlt években. Alázata, kitartása, állhatatossága és mély hite példa sokunk számára. Az építkezés jelentős többletmunkával járt. Ehhez nekem az erőt a közösség adta, ebbe beletartoznak a szülők, a gyermekek és a kollégáim. Az ő türelmük, a legnehezebb körülményekhez való alkalmazkodásuk, az örömteli várakozásuk sokat jelentett. Néhány évtized múlva talán el sem hiszik nekünk, hogy egy működő intézményben zajlott mindez. Ehhez persze a kivitelező tapasztalt és felkészült munkatársai is kellettek, akik egyébként mindvégig keresték az optimális megoldásokat. Abban bízom, hogy méltók leszünk a bizalomra, és a gyülekezetünkben és az intézményekben folyó közösségépítő munkával mindezt meg tudjuk hálálni.

– Egy jó vezetőnek szüksége van biztos családi háttérre. Te ki(k)nek köszönheted, hogy vezetői munkádat értelemmel, szívvel, lélekkel ilyen magas hőfokon tudtad hosszú éveken keresztül végezni?

– Az életem legnagyobb ajándéka a családom. Nagyszüleimtől és szüleimtől örököltem a munka szeretetét és tiszteletét. Meghatódva gondolok arra, mennyi lemondással járt a férjem részéről az, hogy az Úristen engem szánt neki. Sokszor alkalmazkodott a hivatali elfoglaltságaimhoz, ami ritkán ért véget rendes időben. Ugyanakkor mellettem állt mindenben, meghallgatott, ha kellett, és azt is tiszteletben tartotta, ha én hallgattam. Az elfoglaltságaim, a rengeteg tanulásom sok időt vett el a családtól. Emiatt sokszor érzek lelkiismeret-furdalást. Ha ezt az érzést szavakba öntöm otthon, rögtön megnyugtatnak, hogy ezt csak én érzem így. Pedig tudom, hogy igazam van…

– Lassan közeledik a jól megérdemelt pihenés ideje. Milyen elképzelésekkel, tervekkel vágsz neki az elkövetkező éveknek?

– Szeretném a családdal töltött minden pillanatot élvezni, míg az Úristen ehhez lehetőséget ad. Szeretném, ha megadatna az is, hogy unokáim legyenek, szeretném őket okosan nevelni és szeretni, igazi nagymamának lenni, és a menyeimnek segíteni. Szeretnék idős, beteg édesanyámmal is annyit lenni, amennyit csak lehetséges. A Magyarországi Evangélikus Egyház delegált az Evangélikus Iskolák Európai Egyesületének igazgatótanácsába. Ezt a szolgálatot már most örömmel végzem. A bajor–magyar óvodai-iskolai kapcsolatokért is fogok a jövőben ismét dolgozni az egyház felkérésére. Fiatal koromban aktívan sportoltam, szeretném, ha lenne erőm újra kicsit magammal is törődni.